Balogh Gábor: Sem a bánat, sem az öröm könnyei
Múlt vasárnap, a választások előestéjén sokan megélhették a feszültséget, amely az ország politikai életében évek óta rá nehezedett. Az érzelmek áradása elérte a szavazókat is, hiszen a szavazás eredménye mindenki számára egy új korszak kezdetét jelenthette, vagy éppen ellenkezőleg, egy régi rendszer folytatódását. Én azonban nem tagadom, hogy rólam nem hullott könny, sem bánat, sem öröm. Azokért a hibákért, mulasztásokért, és aljasságokért, melyek a Fidesz részéről fölhalmozódtak, nem érzek részvétet.
Az elmúlt 16 év mindannyiunk számára tanulságos volt, és a választási rendszer annyira aránytalanra sikerült, hogy végül éppen az építkezők és az ellenfelek lettek a legnagyobb győztesek. Most pedig a rendszer, amely során másokat megsemmisítettek, végérvényesen megbukott. Hosszú éveken át vártam Orbán Viktor beszédére, amely a vereségről szólt, és amely egyébként talán a legjobb volt, amit 2010 óta hallottunk tőle. Azonban valamilyen módon szükséges lenne, hogy felelősséget vállaljon, és szembenézzen a valósággal, hiszen nemcsak a saját híveinek, hanem az egész ország lakosságának is azt mondta: győzni fognak.
A kérdésem immár egyértelmű: miért éreznek az emberek olyan mély bizalmat az új kormány iránt? Talán ez a biankó csekk, amelyet a Tiszának adtak, nem megfelelően megfontolt döntés. Én magam is felvetettem kételyeimet a Tisza programjaival kapcsolatban, de most rájöttem, hogy ezek a kételyek már lényegtelenek. A végeredmény számít: hogy a jövőben mi fog történni, és az új hatalom milyen cselekedeteket hajt végre. Arra fogok figyelni, mi valósul meg az ígéretekből, és azt fogom vitatni, számonkérni.
Számomra fontos, hogy az olvasó vagy a néző, aki mondjuk az én írásaimat olvassa, tisztában legyen azzal: az ő oldalukon állok. Az állampolgárok, a magyar emberek oldalán, függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak rólam. A legfontosabb, hogy a tényleges érdekeket képviseljem, függetlenül attól, hogy a hatalom mit gondol erről. Hiszen a néző, az olvasó jövője, az ő élete számít igazán.
Mindez azt jelenti, hogy továbbra is azt a szerepet fogom játszani, amit eddig is: bíráló, kritikus szemlélő maradok, hiszen a felelősség nem csupán a kormányé, hanem mindannyiunké, akik a választásokat követően itt maradunk az országban, a saját sorsunk alakítói. Az újságíró feladata, hogy a hatalom és a nép között híd legyen, és ezt a feladatot jól kell ellátnom, hogy az igazság és a valóság a felszínre kerülhessen, és az emberek végre elmondhassák a magukét.
