Öt dokumentumfilmet és két animációs filmet támogat az NFI
A Nemzeti Filmintézet ideiglenes Televíziós Döntőbizottsága öt dokumentumfilm és két animációs film gyártásáról döntött. A támogatott alkotások roma ökölvívókról, Latin-Amerikából hazatérő magyarokról, egy különleges templomi közösségről és az Artpool legendás történetéről szólnak.
A Lajhár és Potya című dokumentumfilm Tóth Potya István és Kertész Géza labdarúgó és edző életét dolgozza fel. Mindketten sikeres edzőként dolgoztak Magyarországon az FTC-nél és az Újpestnél, majd több mint egy évtizeden át olasz kluboknál, köztük az Internél, a Laziónál, az AS Románál, a Triestinánál és a Cataniánál. 1943-ban tértek vissza Magyarországra, a német megszállás után pedig ellenálló csoportot szerveztek, amelyet egy áruló lebuktatott, és a Gestapo 1945. február 6-án kivégzett. A film rendezője, forgatókönyvírója és producere Papp Gábor Zsigmond, a támogatás összege 15 millió forint.
A Madárfészek című dokumentumfilm öt roma bokszoló életébe enged betekintést, akik útjuk során meghatározó módon kapcsolódnak össze Erdei Zsolt egykori ökölvívó világbajnokkal. A film rendezője és forgatókönyvírója Bogdán Árpád, producere Fái András, a támogatás összege 35 millió forint.
Szellő fúj távolról címmel készül dokumentumfilm azokról a magyarokról, akik évtizedekkel a háború és a kommunizmus elől való menekülés után térnek vissza Latin-Amerikából, együtt énekelve azokat a népdalokat, amelyek a száműzetésben is megőrizték identitásukat. A diaszpóra fiataljai a mai napig tovább viszik a hagyományt Argentínában és Brazíliában. A film rendezője Szekeres Ilona, dramaturgja Major Eszter Anna, producere Farkas Csaba, a támogatás összege 10 millió forint.
A Fénnyel Írt Terek – Szakrális című dokumentumfilm a Pasaréti templom közösségi házának mindennapjait követi, középpontjában egy fiatal ministráns fiúval. A film rendezője Oláh Judit, producerei Szily Sarolta és Mátis Inez, a támogatás összege 10 millió forint.
A Kapcsolat a világ – Az Artpool titka című dokumentumfilm az Artpool négy évtizedes történetén keresztül mutatja be, hogyan vált egy tiltott, lakásból működő ellenkulturális projektből élő, organikus aktív archívummá, amely a tiltás és tűrés határán is megőrizte a művészet szabadságát. A film a balatonboglári kápolnaműterem illegális kiállításaitól a nemzetközi mail art hálózatokon át a Szépművészeti Múzeumba vezető útig követi Galántai György és Klaniczay Júlia munkáját. A dokumentumfilm forgatókönyvírója és rendezője Fuchs Máté, producere György Lea, a támogatás összege 25 millió forint.
A Szélsodor című animációs film egy magányos alakról szól, aki a zajjal teli, ingerekkel túlzsúfolt világon áthaladva felismeri, hogy a sodródásban is van cselekvés: elindítani a saját üzenetet. Rendezője és forgatókönyvírója Mira Kristóf Zénó, producerei Román Zsuzsa és Tóth-Justh Barnabás, a támogatás összege 14 millió forint.
A nyúlformájú kutya című animáció főhőse egy nyúl, aki csak látszólag az: nincs otthon a saját testében, és nem találja a helyét az őt örökösen másfélének ítélő világban sem. Az animáció rendezője Kazi Roland, forgatókönyvírója Kautzky-Dániel András, producere M. Tóth Géza, a támogatás összege 15 millió forint.
Kiterjesztették az Inkubátor Program gyártási pályázatát
Az NFI Inkubátor Programja keretében pályakezdő elsőfilmesek kapnak lehetőséget egész estés alkotás, játékfilm, dokumentumfilm vagy rövid animáció elkészítésére. A szakmai előzsűri által kiválasztott döntősök évről évre az Inkubátor Pitch Fórumon mutatják be filmterveiket, ahol a zsűri és a filmesekből álló közönség szavazza meg a továbbjutó öt nyertest, akik sikeres pályázatot követően gyártási támogatást kaphatnak. Felkészülésüket a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának workshopjai is segítik.
A kiírás újdonsága, hogy idén a 2025-ös Inkubátor Pitch Fórum nyertesein kívül azok a pályakezdő filmesek is pályázhatnak, akik a korábbi években nyertek a Pitch Fórumon, de végül nem nyújthattak be pályázatot gyártási támogatásra. A 2015-ben elindított program célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A programban olyan alkotások születtek a közelmúltban, mint a Mommy Blue, az Apám lánya, a Lefkovicsék gyászolnak, a Cicaverzum, a Zanox vagy a Magasságok és mélységek.
A nyertes filmtervek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 135 millió, a dokumentumfilmeknél 40 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program. Rövid szerzői animációs film elkészítésére maximum 20 millió forint támogatást nyújt a filmalkotás hosszától és az alkalmazott animációs technikától függően.
