Magyar Péter bűncselekményt követett el a feljelentés elmulasztásával

által B Andras

Havasi Bertalan: Magyar Péter bűncselekményt követett el a feljelentés elmulasztásával

Magyar Péter állam elleni bűncselekményt lát Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi kijelentéseiben, amelyeket a Digitális Polgári Körök táborában tett a nemzeti ellenállásról. A miniszterelnök ott arról beszélt, hogy kioszthatnák a megfelelő eszközöket.

Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a kormányfő összevissza beszél, és ha valóban bűncselekményről szerzett tudomást, feljelentést kellett volna tennie.

Magyar Péter szerint a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök táborában „fegyveres lázadásról” és az „alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról beszélt”. A korábbi miniszterelnök kijelentéseire reagálva a mostani kormányfő azt írta: „ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény”.

Havasi Bertalan arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor mondatait valóban úgy kell-e értelmezni, mint ahogy arról Magyar Péter posztolt, elmondta: Magyar Péter összevissza beszél. Mint fogalmazott, ha tényleg olyan okos, hogy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról szerzett tudomást, akkor azt is tudnia kellene, hogy az azonnali feljelentés elmulasztásával bűncselekményt követett el a Büntető Törvénykönyv 263. paragrafusa szerint. Havasi szerint azonban valószínűleg szimplán csak hülyeségeket beszél, és fogalma sincs semmiről.

Orbán Viktor vasárnap délelőtt a Digitális Polgári Körök kétnapos országos táborába látogatott el, hogy egy beszélgetés keretében ossza meg a gondolatait a mögötte és az előtte álló hónapokról. Az eseményt sokan egyfajta visszatérésnek titulálják. A nemzeti ellenállásról szólva a miniszterelnök azt mondta: „ebben a pillanatban hazánk még nincs erre alkalmas állapotban. Mi már abban vagyunk, itt kioszthatnánk a megfelelő eszközöket, kinek mi jut, tompább, élesebb…”

Ezt is kedvelheted