A halálzónában futott maratont a magyar veterán: Ziháltam, a szívem ki akart ugrani a helyéről
Mécs László, az 53 éves extrémsportoló nemrégiben teljesítette a leghírhedtebb terepfutó versenyt, a Tenzing–Hillary Everest Marathont, amelynek rajtja több mint 5000 méteren zajlott, míg a cél még mindig 3000 méter felett helyezkedett el. Ez a verseny a világ legmagasabb körülmények között zajló futómegmérettetése, mely évről évre május 29-én kerül megrendezésre Nepálban, az Everest alaptáborából (5364–5401 m) kiindulva, a Khumbu-völgy ösvényein. A választott időpont kulcsfontosságú, mivel 1953. május 29-én sikerült először elérni a Mount Everest csúcsát Tenzing Norgay és Sir Edmund Hillary által.
Idén, Mécs László révén, Magyarország is képviseltette magát ezen a szigorú megmérettetésen, amely az extrém sport világában ikonikusnak számít. Mécs nem csak szenvedélyes futó, hanem a Kárpátalján található Nagydobronyban is jótékony célokat szolgál, ahol tavaly egy háborús árvaházban segített.
A verseny kihívásai
A Tenzing–Hillary Everest Marathon különböző távokon kínál kihívásokat a résztvevőknek: a maratoni (42,195 km) mellett félmaratoni és ultratávok (60–70 km) is elérhetők. A jelképes nevezési díj, amely 1000 dollár, már önmagában próbára teszi a résztvevőket. Az Everest alaptáborából indulva a versenyzőknek összesen 1600 métert kell felfelé, és 3500 métert lefelé futniuk, amely a világ egyik legkeményebb sportkihívásaként számon tartott esemény.
Mécs László számára a verseny nem csupán egy sportág volt, hanem egy igazi állapot- és mentálismunkát igénylő küzdelem a természet elemeivel. A mínusz 12 fokban való rajtolás, a havazás utáni csúszós kövek, a gleccserek jelentenek különösebb kihívásokat. A futás során a levegő sűrűsége a tengerszint felére csökken, így a szervezet az oxigénháztartás fenntartásáért harcol, ami különlegesen megterhelő a résztvevők számára.
A személyes élmények tükrében
Mécs László már május 9-én megérkezett Nepálba, hogy alkalmazkodjon a környezethez, és még egy 6500 méter magas csúcsot is megmászott edzés gyanánt. Az esetleges versenytechnikai nehézségek és az extrém körülmények ellenére a futóban felébredt az újabb és újabb kihívások iránti vágy. „Ahogy a gleccser meredek morénáján kaptattam fölfelé, nyakamban a nálam 25-30 évvel fiatalabb nepáli futókkal, azt gondoltam, képtelenségre vállalkoztam,” mesélte Mécs.
A verseny alatt legyűrte a légszomjat, a szívdobogást és a fáradtságot, miközben a gyönyörű táj és a helyiek bátorítása erőt adott neki. Az első ellenőrző ponthoz érkezve a helyiek lelkesen biztatták a magyar sportolót, aki igyekezett a maximumot kihozni magából minden tőle telhető módon.
A célvonal átlépése
Miután elérte a 7. helyezést a nem nepáli futók között, Mécs László óriási örömmel emlékezett vissza, hogy egy álmát valóra váltotta. Az élmény, ami csak neki adatott meg a Himalájában, emlék marad, amely a futás iránti szenvedélyét új szintre emelte. „Szárnyalni a széllel, itt, a Himalájában, egy életre szóló emlék,” mondta zárásként, amikor a célegyenesbe fordult, és felzúgott a tömeg.
Ez a verseny és az ahhoz való bátorsága Mécs Lászlónak bizonyítja, hogy a sport nem csupán fizikai teljesítmény, hanem egyfajta szellemi kihívás is, amely élethosszig tartó tanulást, fejlődést vár el mindenkitől, aki komolyan viszonyul a futás világához.
