Bayer Zsolt cége milliókat kapott az NKA-tól, de a pénz a NAV-nál kötött ki

által B Andras

Milliókat kapott az NKA-tól Bayer Zsolt cége, de a pénz nagy része azonnal a NAV-nál kötött ki

Bayer Zsolt szerint akkurátusan fizeti be az adóit, azonban egy közérdekű adatigénylés teljesen mást mutat. Cége köztartozás-mentességről nyilatkozott, három héttel később mégis kétmillió forint ment az NKA-támogatásból a NAV-hoz. A megígért könyv hat év alatt sem készült el, a publicista mégis újabb hárommillió forintot kapott.

A 24.hu közérdekű adatigényléséből újabb részletek derültek ki Bayer Zsolt NKA-támogatásaival kapcsolatban. Molnár Áron még szeptember végén tett közzé egy videót, amelyben arról beszélt, a Fidesz kedvenc publicistája kétszer is kapott NKA-támogatást olyan projektekre, amelyek nem valósultak meg, legalábbis nem úgy, ahogy a pályázatban szerepeltek.

Először 2014-ben kapott támogatást egy 3 millió forintos magyar−lengyel nyelvű kétnyelvű könyv kiadására. Az ehhez szükséges adminisztrációhoz benyújtott nyilatkozatban a cég képviseletében Bayer Zsolt kijelentette, hogy nincs adó-, járulék-, illeték- és vámtartozása. Ezután elindították a megítélt összeg 90 százalékát jelentő 2,7 millió forintos előleg folyósítását, ebből azonban végül kétmillió forintot köztartozás miatt közvetlenül a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak utalt a Magyar Államkincstár, 1,6 millió forintot áfatartozásra, 437 ezret pedig társaságiadó-tartozásra számoltak el. A köztartozás-mentességről szóló nyilatkozat és a levonás között mindössze 21 nap telt el.

A támogatási szerződést 2015 júliusában mondta fel a Nemzeti Kulturális Alap, Bayer Zsolt cége pedig vissza is fizette a pénzt, de csak öt évvel később. A könyv azonban nem készült el hat év alatt, ennek ellenére egy hónappal a visszafizetést követően újabb támogatást ítélt meg neki az NKA, szintén 3 millió forint értékben.

„Bárkinek keletkezhet adótartozása”

Bayer Zsolt korábban a Magyar Nemzetben írt publicisztikájában reagált Molnár Áron NKA-támogatásokkal kapcsolatos állításaira, amelyben arról értekezett, hogy az adóit „akkurátusan” be szokta fizetni, de szerinte bárkinek keletkezhet adótartozása „figyelmetlenség vagy egyéb ok miatt”.

A végrehajtási iratok és cégtörténeti adatok alapján az elmúlt években több végrehajtási eljárás is történt, mind a publicista, mind cége, az 1100ÉV Kft. esetében. A 24.hu cikkéből az is kiderült, hogy Bayer Zsolt üzletrészét parkolási tartozások, kártérítési és perköltség-követelés, valamint gyermektartásdíj-hátralék és építményadó-tartozások miatt is lefoglalták. Cégével szemben pedig 2015 és 2021 között összesen 19 NAV-végrehajtást jegyeztek be.

Ezt is kedvelheted