Ezekkel a szavakkal búcsúzott az élettől Christa Pike, mielőtt túlélte a saját kivégzését
Azt hitte, utoljára szólal meg, amikor a kivégzőágyon békéről, szeretetről és egy boldog napról beszélt, órákkal később azonban kórházban kötött ki a tennessee-i halálra ítélt, Christa Pike. A gyilkosságért elítélt nő utolsó szavai után két adag mérget is kapott, ám a szíve nem állt le, így az elhibázott kivégzés után életmentő orvosi ellátásra szorult.
Több mint kétszáz év után Christa Pike lett volna az első nő, akit kivégeznek Tennessee államban. A most 50 éves nőt egy 1995-ben elkövetett brutális gyilkosság miatt ítélték halálra, az eljárást pedig az amerikai Legfelsőbb Bíróság az utolsó pillanatban zöld utat adva engedélyezte. A szerda esti kivégzés azonban súlyos botrányba torkollott.
A kivégzésre kijelölt időpontban, helyi idő szerint szerda este 18 óra 26 perckor beengedték a tanúkat a kivégzőhelyiségbe. Pike, aki visszautasította az utolsó vacsorát, a kivégzőágyon még elmondta utolsóként szánt szavait: Úgy fogom elhagyni ezt a világot, ahogyan az életem nagy részét leéltem, mégpedig szeretettel. Békében vagyok, készen állok arra, hogy szabad legyek. Ez egy boldog nap.
A nő ezt követően lelki támaszával, Mikey Noechel tiszteletessel imádkozott, közösen elénekeltek egy dalt, majd az üvegfal mögött ülő tanúknak is azt üzenték: „Légy békében! Légy kedves és gyengéd önmagadhoz!”
„Semmi sem volt normális” − drámai órák a méreg beadása után
A kivégzés menetében hamarosan tisztán látható rendellenességek léptek fel. A helyszínen jelen lévő újságírók és tanúk beszámolói szerint Pike 19 óra 34 perckor a karjára mutatott, és kijelentette, úgy érzi, mintha az mindjárt szétrobbanna. A lelkész biztatására próbált megnyugodni, ám a légzése egyre nehezebbé vált.
A tanúk elől 19 óra 46 perckor behúzták a függönyt, de három perccel később újra kinyitották. Ekkor a nő már a nyitott száján keresztül hangosan horkolt, és egyértelműen lélegzett. A függönyt 20 óra 05 perckor ismét összehúzták, majd 20 óra 53 perckor a mikrofonszolgáltatást is lekapcsolták, és a tanúkat távozásra szólították fel, mivel az elítélt még mindig életben volt.
Tori Gessner, a WKRN riportere, aki korábban már öt kivégzésen jelen volt tanúként, úgy fogalmazott: „a mai napban semmi sem volt normális vagy megszokott”. Pike-ot végül 21 óra 28 perckor szállította el egy mentőautó a börtönből a legközelebbi kórházba, ahol életmentő beavatkozásokat kellett rajta végrehajtani.
Súlyos vádakat fogalmaztak meg a védők
Bár a tennessee-i büntetés-végrehajtási hatóság állítja, hogy a törvényes és előírt protokoll minden egyes lépését betartották − beleértve a két dózis pentobarbital beadását is −, a jogszabályok nem térnek ki arra, mi a teendő, ha az elítélt túléli a mérget.
Pike jogi képviselői azonnali eljárási kegyelmet és orvosi ellátást követeltek, és élesen bírálták az állam eljárását: „Ma este Tennessee állam ismételten nem tudott törvényes kivégzést végrehajtani. Nem leljük örömünket abban, hogy igazunk volt, de a Ms. Pike által felvetett aggodalmak igaznak bizonyultak: nehezen hozzáférhető vénák, szétrobbant vénák, megromlott pentobarbital, és semmiféle sürgősségi orvosi ellátás, amikor a dolgok óhatatlanul félresiklanak − mindez egy továbbra is titokzatosságba burkolt protokoll mellett.”
Egy 1995-ös brutális gyilkosság emléke
Christa Pike-ot a 19 éves Colleen Slemmer 1995. január 12-én elkövetett meggyilkolásáért ítélték halálra. Az akkor mindössze 18 éves Pike, akkori barátja, Tadaryl Shipp és ismerősük, Shadolla Peterson egy elhagyatott knoxville-i erdős területre csalták a lányt. A mintegy 30 percen át tartó bántalmazás során egy pentagrammát véstek az áldozat mellkasába, mielőtt Pike egy fejre mért halálos ütéssel kioltotta a lány életét, majd a koponyájából egy darabot eltett emlékbe.
Pike védői az évtizedek során többször hivatkoztak védencük fiatalkorára, gyermekkori bántalmazásaira, valamint a nála megállapított bipoláris zavarra és poszttraumás stressz szindrómára (PTSD). A nő korábbi kegyelmi kérvényében így írt a tetteiről: „Egy mentálisan beteg, 18 éves gyerek voltam. Számos évembe telt, mire egyáltalán felfogtam a tettem súlyát, és még több időbe, mire elfogadtam, hány ember életére voltam hatással. Kioltottam valakinek a gyermeke, testvére, barátja életét. Most beleszédülök abba a gondolatba, hogy képes voltam elkövetni egy ilyen bűncselekményt.”
