Magyar kutató is részt vett az antarktiszi jégtömeg-változásokat magyarázó kutatásban
Egy fiatal magyar tudós, Topál Dániel, a HUN-REN CSFK FGI tudományos főmunkatársa is társszerzője annak a kutatásnak, amely az Antarktisz jégtömeg-változásainak okait vizsgálta, és amely a Nature folyóirat 2026. augusztus 27-i számának címlapjára is felkerült. A tanulmány azt elemezte, hogy a 2021 és 2023 közötti időszakban miért lassult le az antarktiszi jégtömeg-vesztés üteme a korábbi évtizedekhez képest.
Az Antarktisz a Föld leghidegebb, legszelesebb és legszárazabb kontinense, ahol az éves átlaghőmérséklet –10 °C-tól –60 °C-ig terjed, és a szelek sebessége akár a 200 km/h-t is elérheti. Az antarktiszi tömegveszteség az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárult a globális tengerszint-emelkedéshez, elsősorban a Nyugat-Antarktisz jegének olvadása miatt. A 2021 és 2023 közötti időszakban azonban a kontinens keleti részén tapasztalt jelentős havazás ellensúlyozni tudta a nyugati régió veszteségeit, és átmenetileg lelassította a teljes jégtömeg csökkenésének ütemét.
A trópusi Csendes-óceán melegedése áll a háttérben
A Kaliforniai Egyetem kutatója, Qinghua Ding és munkatársai, köztük Topál Dániel, megfigyelési és modellezési adatokra támaszkodva keresték a havazás okait. A vizsgálat szerint a jelenség a trópusi Csendes-óceán felszíni hőmérsékleti anomáliáival hozható összefüggésbe. Ez a térség a Csendes-óceán nyugati és az Indiai-óceán keleti része közötti úgynevezett meleg medence, ahol a felszíni hőmérséklet rendszeresen meghaladja a 28 °C-ot.
2021 és 2023 között a korábbi két évtizedhez képest szokatlanul tartós felmelegedést tapasztaltak ezen a területen, ami kapcsolatba hozható az Antarktisz extrém havazási eseményeivel. A trópusi óceán felmelegedése légköri Rossby-hullámokat indított el, amelyek végül magasnyomású anomália kialakulásához vezettek Kelet-Antarktisz felett. Ez a folyamat a szubtrópusi területekről származó nedvesség és a helyi topográfiai viszonyok kombinációjával megnövekedett havazást eredményezett, ami a jégtakaró tömegének növekedését idézte elő.
A kutatás rávilágított arra, hogy a trópusi meleg medence saját hőmérsékleti ingadozásai önmagukban is képesek olyan légköri folyamatokat elindítani, amelyek hatása egészen az Antarktiszig elér. Az eleve magas tengerfelszíni hőmérséklet intenzív párolgást és felszálló légmozgásokat tart fenn, és a vízgőz kicsapódásakor felszabaduló hő a légkör felsőbb rétegeinek áramlási viszonyait is módosítja. Így viszonylag kis mértékű, de tartós felmelegedés is elegendő lehet nagyléptékű légköri hullámok elindításához, amelyek több ezer kilométerre is továbbítják a trópusi térség hatását.
Az olvadás lassulása csak átmeneti
Topál Dániel szerint a tanulmány azért is jelentős, mert segít jobban megérteni az extrém időjárási eseményeket okozó légköri mechanizmusokat, amelyek az európai időjárási folyamatok magyarázatában is hasznosak lehetnek. A kutató elmondása szerint a trópusi változások ujjlenyomatai a légkördinamikán keresztül az északi félteke éghajlati változásaiban is megmutatkoznak, és jelenleg azon dolgoznak, hogy az európai időjárási szélsőségek mechanizmusait pontosabban leírhassák.
A kutató hangsúlyozta, hogy a korábbi kutatások elsősorban a Csendes-óceán keleti részén zajló éghajlati folyamatokra összpontosítottak, a trópusi meleg medencét pedig gyakran inkább ezekre reagáló régiónak tekintették. A mostani eredmények azt mutatják, hogy a meleg medence saját hőmérsékleti változásai is önállóan képesek jelentős légköri folyamatokat elindítani.
A kutatás ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy az antarktiszi olvadás lassulása csak átmeneti jelenség, és nem ad okot optimizmusra a hosszú távú éghajlati folyamatok szempontjából. A tanulmányt a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíja is támogatta.
