Olaszország megérkezett a Davis-kupa döntőjébe egy emlékezetes összecsapás után
Olaszország sorozatban harmadik alkalommal léphet pályára a Davis-kupa döntőjében, és ezzel történelmi lehetőség előtt áll, hiszen 1971 óta ők lehetnek az első csapat, amely három éven belül harmadik alkalommal hódítja el a világ trófját. A bolognai elődöntő során a belgákat győzték le drámai körülmények között, páros mérkőzés nélkül jutottak a fináléba, ahol a német–spanyol összecsapás győztesével találkoznak.
Az előző bolognai beszámolóban említést nyert a Davis-kupa modernizálásának kérdése, amely a hagyományos és a jelenkori sportélet közötti feszültséget tükrözi. Az egyik alapvető kérdés, amely felmerül: vajon lehetséges-e olyan formátumot létrehozni, amely a 21. század követelményeinek is megfelel, vagy inkább vissza kellene térni a 2019 előtti rendszerhez, elismerve, hogy a teniszcsapatok világbajnoksága nem csupán a profitra épülő vállalkozás.
Az átalakítás egyik fő oka a globális tévés piacon tapasztalható érdeklődés csökkenésének elkerülése volt. A hagyományos döntőket, ahol két ország küzdött, egyre nehezebb volt eladni a nemzetközi közönségnek. Emellett egy befektetői csoport hárommilliárd dolláros ajánlatot tett a lebonyolítás megváltoztatására, amely a labdarúgás mintájára 18 csapatos döntőt javasolt. Ennek az ötletnek az eredményeképpen létrejött egy olyan lebonyolítás, amely a tenisz lényegét megrendítette, hiszen a korábbi három napos, öt meccses formátumból egy egynapos, hárommeccses szisztémát alakítottak ki, amely már az első alkalommal káoszt hozott.
A legújabb formátum számos problémát generált, többek között azt, hogy a selejtezők során eltérő hosszúságú mérkőzéseket játszanak le – például az első és második fordulóban öt mérkőzésből álló találkozó zajlik, míg a negyeddöntő már egynapos lesz. Ezenkívül a páros mérkőzések hiánya is jelentős gondokat okozhat, mint ahogy azt Bolognában tapasztalhattuk, ahol a belga páros nem lépett pályára.
A szurkolók motivációja is kérdéses, hiszen az új rendszer kevésbé ösztönző, és nem valószínű, hogy egy argentin vagy ausztrál szurkoló Európába utazik egyetlen mérkőzés kedvéért. Az ideális egy hosszabb világbajnokság lenne, de a játékosok számára már az egy hét is sok a szezon végén. Kevés az esély arra, hogy a Davis-kupa évente kerüljön megrendezésre, mivel ez ellentétes a nemzetközi szövetség és a hagyományos formátum iránti érdekekkel.
A Davis-kupa iránti elfogultságom alapján elmondható, hogy sok emlékezetes pillanat fűződik hozzá, és hiszem, hogy a sport egyik legjobban megszervezett versenye. Az eddigi próbálkozások nem erősítették a Davis-kupa brandjét, így nem meglepő, hogy idén Németországban egyetlen tévéadó sem vásárolta meg a közvetítési jogokat. Ha a német csapat döntőbe jut, talán ez megváltozhat.
Az elődöntő folytatásában a Super Tennis Arénában tovább folyt a teniszünnep. Nem találni olyan versenyt, ahol Berrettini, Collignon vagy Cobolli mérkőzései olyan szenvedélyt váltanak ki, mint a Davis-kupa. Az esemény képes új dimenziót adni ezeknek a mérkőzéseknek. Raphael Collignon, aki augusztusban még Challenger szinten versenyzett, Bolognában csatlakozott a belga csapathoz, és bravúrgyőzelmeket aratott, például a ranglistán 51 helyet meghaladó Corentin Moutet ellen.
Cobolli, aki Flavio néven ismert a belföldi közönség előtt, nem nevezhető tapasztalt Davis-kupa játékosnak, hiszen tavaly ősszel játszott először, de a nyomás alatt remekelt, öt fogadóelőnyt hárított és meccslabdákat is hárított. Olaszország Belgium ellen végül 2:0-ra győzött, és a páros mérkőzés elmaradása senkit sem érdekelt – a belga szurkolók természetesen sajnálták ezt.
A hangulat fergeteges volt, a tízezer főnyi közönség ünnepelte a győzelmet, amely felejthetetlen sportélményhez juttatta őket, és amely a Davis-kupa valódi lényegét tükrözte.
