Egy halotti toron csupán testnedveket lehet fogyasztani
A Múmia franchise egy örök klasszikus, amely generációkat vonzott a nosztalgia erejével. 2026-ra, a nosztalgiát újraélesztve, egy negyedik rész készül, amelyben a korábbi filmek szinte minden ikonját visszahozzák. Ez azonban nem vonatkozik a Lee Cronin rendezte új Múmiára, amely merőben eltér a korábbi filmektől, és nem is humorral fűszerezett kalandot ígér, hanem sokkal inkább sötét, borzongató horrorélményt.
Lee Cronin neve már nem ismeretlen a horror műfajban, hiszen a 2019-es „A gyermek” című filmje óta felfigyeltek rá a szakmában. E film hatalmas sikert aratott, ahol Cronin a tabukat lebontó, intenzív stílusával kiemelkedett. Az új Múmia ezt a megközelítést folytatja, de karakterei és története sokkal sötétebb, mint valaha.
A történet középpontjában Charlie (Jack Reynor) és Larissa (Laia Costa), egy Kairóban élő pár áll, akiknek kilencéves lányukat, Katie-t (Natalie Grace) elrabolták. A rendőrség tehetetlensége miatt a szülőknek meg kell tanulniuk feldolgozni a gyászt, mielőtt nyolc év elteltével hír érkezik: Katie-t megtalálták… élve. Azonban valami nagyon nincs rendben a kislánnyal.
A felfedezés útján
Cronin nem siet a cselekménnyel, miután a titokzatos prológus megalapozza a hangulatot, időt hagyva a konfliktusok részletes feltárására. A történet során folyamatos feszültség lengi körül a nézőt, aki kíváncsi, mit rejtegetett Katie eltűnésének titka. De ahogy a cselekmény kibővül, a misztikum fokozatosan eltűnik, és a film egyre inkább átláthatóvá válik.
A rendező kiemeli a gyermekekkel kapcsolatos szörnyűségeket, és bár a film a frászt hozza a nézőre, az érzelmi hatások nem igazán érzékelhetőek, mivel a drámai elem elenyésző. Az irányítás Cronin kezében van, aki elmegy a félelmetes pillanatok kihangsúlyozására, de a tapasztaltabb nézők találkozhatnak ismerős klisékkel, amelyeket a horror műfaj elhasznál.
Borzongás és brutalitás
A film brutális vérmennyisége és egyéb testnedvek gazdag palettája igazán elképzelhetetlenül gusztustalan hatást kelt, amellyel Cronin nem finomkodik. A belezés, a hányás és a bőrnyúzás a legkényelmetlenebb részletek közé tartoznak, miközben a smink és a praktikus effektek kiemelkedően sikeresek, amit a stáb odafigyelése tükröz. Ez a „túlzásba vitt” stílus jól illik a filmhez, de a végére a tartalmi problémák kezdenek felmerülni.
A történet ok-okozati összefüggései meginganak, míg a film saját magának felállított szabályait is megszegi, amely zűrzavart kelt a történetedben. A film végkifejlete, amely logikailag indokolhatatlanul zárja le a történetet, figyelmen kívül hagyja a korábban felépített alapokat, és ez csökkenti a nézők számára a mű élvezhetőségét.
Az összkép ellenére a film megőrzi szórakoztató aspektusait, de a hibák egyértelműen rontanak az élményen, amit a túl hosszú, 134 perces játékidő is tovább súlyosbít. A történet sokkal kompaktabban is elmondható lett volna, például 100 percben, ha a cselekmény kicsit feszesebb lett volna.
Kritikai mérleg
A színészek teljesítménye elfogadható, de a hangsúly mégis Cronin stílusán van, amely a sokkhatás maximalizálására törekszik. Ez részben sikerül is, hiszen a Múmia egy korrekt horrorfilm, kár, hogy a tartalom nem tudott oly magasra szárnyalni, mint a film brutálisan gusztustalan elemei.
Értékelés: 6/10
