Született gazemberek? Miniszteri kalandozások a fajnemesítés forrásvidékén
Lannert Judit oktatási miniszter 2011-es blogbejegyzése ismét a figyelem középpontjába került. Az írásban az abortusz legalizálása melletti érvelés részeként egy amerikai elméletre hivatkozik, amely szerint a terhességmegszakítások engedélyezése hozzájárulhatott a bűnözés visszaszorulásához.
Lannert szerint ezt az támasztja alá, hogy az Egyesült Államokban akkor kezdett javulni a közbiztonság, amikor a legalizálás után meg nem született gyerekek generációja elérte volna a bűnözés szempontjából kritikus életkort. Az írásban úgy fogalmaz: „Nem kívánt gyerekből nagyobb eséllyel lesz bűnöző, mint azokból, akiket a szülők is akartak.”
A szerző szerint ez a gondolatmenet több szempontból is problémás. Egyrészt tudományosan: két jelenség együttállása nem bizonyít ok-okozati összefüggést. Az abortusz legalizálása és a bűnözés csökkenése között nincs objektív okozati kapcsolat, csupán egy hipotézisről van szó, amelyet a bejegyzés evidenciaként kezel.
Másrészt a cikk rámutat: a „nem kívánt gyerekek” legtöbbször nehéz helyzetű családokba születnének, így a felvetés valójában a szegény gyerekekről szól, akik szétesett családokba, lepukkant városi negyedekbe vagy szegregátumokká váló zsákfalvakba születnének. Lannert logikája szerint jobb lenne, ha meg sem születnének – már magzatként gyanúsak lennének.
A szerző rámutat arra is, hogy az ehhez hasonló gondolatoknak gazdag és sötét múltja van. A 20. század első felében sokan jutottak arra a következtetésre, hogy a lakosság genetikai állományát javítani kell, és a gyengébb minőségűnek tekintett embereket ki kell szelektálni. Az eugenikát évtizedeken át egzakt tudományként kezelték, és módszereit különböző intézmények átvették. A Harmadik Birodalomban ez állami szintre emelkedett, és oda vezetett, hogy pusztán származásuk alapján milliókat nyilvánítottak életre érdemtelennek.
A szerző hangsúlyozza: Lannert Judit nem gondol ilyeneket, mert nem náci. Viszont társadalomtudósként és miniszterként egyaránt elvárható tőle, hogy észrevegye, ha a józan ész és az emberség határán túlra téved. A születésüktől fogva kockázatnak tekintett gyermekek fogalmát megalkotó, és az ő életüket az általuk állítólag veszélyeztetett „normális emberek” életével szemben mérlegre tevő gondolat pontosan az eugenika, a fajnemesítés áltudományos és pokoli mélységekbe vezető őrületének forrásvidékén helyezkedik el.
„Kiből lesz a szökevény, kiből az üldöző? Hogyan lesz egy kisfiúból fiatalkorú bűnöző?” – teszi fel a kérdést Deák Bill Gyula. A válasz: úgy, hogy már az anyaméhben annak tekintik. Épp ezért nem lehet ennek a szemléletnek még a gondolatkísérlet szintjén sem helye a világon – a bársonyszékben pedig még annyira sem.
