Hernádi Ádám az esztergomi uszoda-botrányról: Nem a felelősöket kell keresni

által B Andras

Hernádi Ádám: Nem a felelősöket kell keresni, hanem megfogni a lapátot

Bezárták az esztergomi Szent István Strandfürdőt, a városvezetés pedig végrehajtotta a hatóság döntését. Az intézkedés nemcsak a hobbisportolókat és az uszoda kedvelőit érinti, hanem válogatott sportolók felkészülését és az Esztergomi Triatlon Klub mindennapi munkáját is veszélybe sodorta. A lakosság válaszokat követelt, ezért a város polgármestere, Hernádi Ádám az Indexnek nyilatkozott a történtek hátteréről.

A polgármester elmondta, maga is a strandfürdőben tanult meg úszni az 1990-es években, és tisztában van vele, hogy egy műemlék épületről van szó, amelyet méltóságteljes állapotban kell visszaadni Esztergom és környéke polgárainak. Hozzátette, nem mondta volna, hogy megcsinálják a felújítást, ha az nem lenne igaz.

A hatóság először szeptember 10-én tartott vízmintavétel nélküli szemlét a fürdőben, majd egy júliusi vízminta alapján szerették volna bezáratni a létesítményt. Október 9-én bejelentették, hogy a nem megfelelő vízkezelés miatt azonnali hatállyal bezárják a fürdőt. Hernádi Ádám szerint ő is kapkodta a fejét a felgyorsult események miatt.

A polgármester kitért a 2023-ban megnyert Kisfaludy-pályázatra is: a város 2,5 milliárd forintot kapott volna a felújításra, ám ez az összeg sosem érkezett meg közvetlenül a városhoz. A tervek elkészülte után kiderült, hogy a műemléki környezet és a nagyszabású elképzelések miatt a beruházás 6 milliárd forintra növekedett volna, amit az önkormányzat nem tudott kiegészíteni. A 2023-as kormányzati elvonások és költségcsökkentések miatt a projekt kiesett a támogatott körből. A 2017-es Magyar Közlönyben szereplő ötmilliárd forintos támogatás szintén a város teljes turisztikai fejlesztési csomagjának része volt, és soha nem érkezett meg a város számlájára.

Hernádi Ádám hangsúlyozta, a városvezetés minden évben elérte a hatóságnál, hogy meghosszabbítsák a fürdő mentességét a vízforgató rendszer hiánya miatt. Ez a mentesség 2029 márciusáig érvényben volt, ugyanakkor a vízkezelő rendszernek december 31-ig el kellett volna készülnie. A polgármester szerint nem felelősöket kell keresni, hanem a munkát elvégezni. „Szerintem nem felelősöket kell keresni, hanem meg kell fogni a lapátot és el kell végezni a munkát” – fogalmazott.

A fürdő dolgozóival kapcsolatban leszögezte: senki nem veszítette el az állását. „Aki a fürdőben dolgozott, ugyanúgy dolgozni fog a fürdőben. Senkit sem küldött el a város, és nem is fog, ezt nem is hagyom” – mondta. Az Esztergomi Triatlon Klubbal kapcsolatban kiemelte, az elnöknek megvan a telefonszáma, bármikor keresheti, és a jövőben is megadják a szükséges támogatást. Szóba került egy szabad strand lehetősége is a Nagy-Dunánál, a gátépítésnél, ami a hatóságok szabályaitól függ.

A felújítást két fázisban tervezik, egy év alatt szeretnék letudni. 2027 tavaszán kezdik meg a munkálatokat, és a tervek szerint 2028 tavaszán adják át a megújult strandfürdőt. Elsőként a nagymedence és a gépészeti berendezések modernizálása, valamint az új vízforgató rendszer kiépítése történik meg, ekkor zajlanak az engedélyeztetési folyamatok is. A második ütemben a korábban biztonsági okokból bezárt műemléki fedett uszoda rekonstrukciója valósul meg.

Addig is az önkormányzat az Élményfürdő 25 méteres medencéjére buborékfedést épít, ahol a strandbérletesek ingyen úszhatnak, a kicsik pedig a babaúszás részleget használhatják. A polgármester arról is tájékoztatott, hogy tárgyalások folynak a testvérváros, Párkány vezetésével a nagy buboréksátor átszállításáról, hogy a gépészet kiépítése után a kültéri medence alkalmassá váljon a sportolók téli edzésére.

Ezt is kedvelheted