A kis Albert kísérlet: A pszichológia legsötétebb kísérlete
1920-ban két amerikai kutató, John B. Watson és Rosalie Rayner, egy kilenc hónapos csecsemőt, akit csak „kisebb Albert”-nak ismertek, használta fel a félelem kondicionálásának bizonyítására. A kísérlet célja az volt, hogy a tudósok megmutassák, hogyan lehet a félelmet tanulással kialakítani. Albertet különféle állatokkal és ijesztő hanghatásokkal ijesztgették, hogy megfigyelhessék a félelem kialakulását és tartósságát. Ez a módszer azóta a pszichológia egyik legelítéltebb példája lett, hiszen a kisfiú traumájára alapozott kísérlet etikátlan volt, ráadásul a mai napig nem tudni, ki volt pontosan a gyermek, akivel a kísérletet végrehajtották.
A kísérlet részletei
A kutatók pszichológiai módszerei korábban Pavlov híres kutyakísérletére építettek, amelyben a kutyák nyálelválasztását figyelték meg a csengőhang és az étel összekapcsolásával. Watson és Rayner ezt a koncepciót egy lépéssel továbbfejlesztették, amikor a kis Albertet különböző állatok, például nyulak, patkányok és majmok elé állították, miközben ijesztő hangokat hallattak mögötte.
Félelem keltése és hatásai
Az első találkozás során, amikor Albert először látta a fehér patkányt, a kutatók egy hangsúlyos, félelmet keltő zajt produkáltak, amely azonnali sírást váltott ki belőle. Az ezt követő alkalmak során a kutatók kitartóan dolgoztak a gyermek félelmének kiépítésén, aminek következtében a patkány látványát a rémisztő hanghatásokkal összekapcsolta. Még azután is, hogy a gyermeknek csak a patkányt mutatták be, és nem játszották le a hangot, Albert erősebb érzelmekkel reagált.
Trauma és következmények
A kísérlet egyik legmegdöbbentőbb része az volt, hogy a kutatók egy hónappal később ismét megkeresték a gyermeket, hogy felmérjék, mennyire tartós a kialakult trauma. A kisfiú, aki a kísérlet során még csak kilenc hónapos volt, továbbra is félt a patkánytól, habár már nem sírt a látványára. A kutatók megfigyelései alapján Albert remegett és szopta a hüvelykujját, így próbálva megnyugtatni magát. Az experimentum végén Albertet az édesanyja elvitte az egyetemről, így az érzések dekondicionálása sosem valósult meg; a félelem tartósan megmaradt.
Etikai kérdések
A kis Albert kísérlet a tudományos etika jelenlegi normáinak szigorú ellentmondásában áll. A kísérletek során a gyermek beleegyezése nem volt lehetséges, mivel ő még túl fiatal volt ahhoz, hogy megértse, mi történik vele. Az eltelt évszázad alatt a kísérlet eredményeit sokan kérdőjelezték meg a gyermek életkorára és a módszerek etikátlan jellegére hivatkozva.
A kis Albert kiléte
A kis Albert sorsa máig nem tisztázott, de az utóbbi években a kutatók két potenciális alanyt azonosítottak. Egyes vélemények szerint Douglas Merritte, egy dajkának a fia, aki a Johns Hopkins Egyetemi Kórházban dolgozott, lehetett a kis Albert. Merritte vízfejű volt és hatéves korában hunyt el. Más kutatók, mint Russ Powell, azt állítják, hogy William Albert Barger, aki 2007-ben halt meg, lett volna a kísérlet alanya. Habár a nagybátyja valószínűleg nem tudta megerősíteni a kapcsolatot a kísérlettel, elmondta, hogy férfi egész életében idegenkedett az állatoktól.
Összegzés
A kis Albert kísérlet a pszichológiai kutatások egyik legvitatottabb példája, amely mélyen rávilágít arra, hogy a tudomány határvonalai mennyire megkérdőjelezhetők, és milyen következményekkel járhatnak a nem etikus módszerek. A kutatás, amely egy csecsemő manipulálásán alapult, az etika és a tudományos közösség számára ma is megfontolandó tanulságokat hordoz.
