Jogerős ítélet az antifa támadások ügyében: enyhített a bíróság Maja Trux büntetésén
A Fővárosi Ítélőtábla szerda reggel jogerős ítéletet hirdetett a 2023-as antifa támadások ügyében. A másodfokú tanács enyhítette a vádlottak büntetését, és mellőzte azt a megállapítást, hogy bűnszövetkezetben követték el a támadásokat – ugyanakkor a vádlottak ítéletében maradt a bűnszövetkezetben elkövetett tényállás.
A tárgyalóteremben a vádlottak közül változatlanul csak Maja Trux jelent meg, őt a büntetés-végrehajtás maszkos őrei kísérték be. A terem megtelt a szeretteivel és szimpatizánsaival, utóbbiak közül többen ismét molinókkal tüntettek a bíróság épületének közelében, de a korábbiakkal ellentétben a tárgyalás menetét nem zavarták meg.
Dr. Szalai Géza tanácselnök rövid figyelmeztetést követően hirdette ki a másodfokú döntést. Eszerint Maja Trux és Gabriele M. esetében a társtettesként elkövetett bűncselekményeket bűnsegédként elkövetettnek minősítették. Maja Trux büntetését jogerősen hét évre, Gabriele M. büntetését hat évre enyhítették.
Maja Trux és a hallgatóság csendben hallgatta végig a döntést. A bíróság rövid indoklását kezdetben csendben figyelte, majd jegyzetelni kezdett, és egy-egy mosolyt is megengedett magának a szerettei irányába.
Idén februárban, három évvel az antifa támadások után hirdetett ítéletet első fokon a Fővárosi Törvényszék. Akkor a harmadrendű vádlott, Anna Christina M. két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, a negyedrendű vádlott Maja Truxot testi sértés minősített esetében mondták ki bűnösnek, ezért nyolc év fegyházbüntetésre ítélték, feltételesen nem szabadulhat. Az ötödrendű vádlottat, Gabriele M.-et szintén bűnösnek találták, hét év szabadságvesztésre ítélték. Az ítélettel szemben az ügyészség és a vádlottak is fellebbezést nyújtottak be, ezért került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára.
A korábbi tárgyaláson a védelem többször is a bizonyítékok és az eljárás hibáira hívta fel a figyelmet, Maja Trux pedig az utolsó szó jogán magát politikai üldözöttnek nevezte. A szerdai döntés értelmében Anna Christina M. engedéllyel maradhatott Németországban, míg Gabriele M.-et nem adta ki Olaszország a magyar hatóságoknak.
Mint ismert, 2023 februárjában támadássorozat vette kezdetét Budapest utcáin. Az első incidens február 9-én, csütörtökön történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolc fős banda: lerohanták, majd viperákkal és más eszközökkel ütni kezdték őket. A támadás egy percig tartott, a csoport tagjai ezután elfutottak. A három sértett közül ketten súlyos, töréses sérülést szenvedtek. A következő atrocitás másnap, február 10-én Gazdagréten történt, ahol egy magyar férfira rontottak rá hátulról. Ugyanazon a napon az esti órákban az V. kerületi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak. A nyomozás kiderítette, hogy a támadók mindegyik sértettet hosszan követték, volt, akivel tömegközlekedéssel, több átszállással is együtt utaztak.
Két évvel ezelőtt egyedül Tobias E., az akkor másodrendű vádlott ügyében született jogerős ítélet. A német férfi egyetlen alkalommal sem vallott a feltételezett társaira.
