Kossuth-Díjat Kapott, de Nem Észlelte a Kacagást
Koromi Dezső osztályvezető lelkesen végezte munkáját, amikor a Kossuth-díj Bizottság javasolt lista felett döntött. Mivel a miniszter féléves ismeretségükről volt híres, a díjakra javasolt személyek között figyelmesen keresgéltek. Az általa felterjesztett lista elnyerte a miniszter tetszését, akinek szemei felett aranyozott lornyont viselt.
– Dilettánsok – mondta nyugodt, de határozott hangon, ahogy a névlistát a kukába dobta. Koromi nem veszítette el a fejét. A miniszter jobban kedvelte a másokkal való érintkezést, mint a debattokat. Visszalépett az íróasztalhoz, és várt, hogy a miniszter felmutassa a helyes listát, amelyen Pallaky D. Bendegúz neve is szerepelt.
Ragyogó Est a Színházban
Március 15-én este Pallaky D. Bendegúz elérkezett a színház művészbejárójához, diadalmasan sétálva, kissé feltartva a mellkasát. Az elégedettség, hogy Kossuth-díjas színészként léphet a közönség elé, eltöltötte a szívét. Gondolatban látta a jövőt, amely tele volt interjúkkal, gyönyörű fotókkal, főszerepekkel, és film felkérésekkel.
Pallaky élvezte a figyelmet, amit a közönség áradt felé, még a színésztársai gratulációját is örömmel fogadta, bár Vakurától csak udvariasságot érzett. A színész az öltöző ajtajában megállt egy pillanatra, hogy figyelje, ki bámul rá, majd lassan behúzta az ajtót, hátha még valaki gratulálni szeretne.
A Kacagás Szenzációja
A közönség szívből nevetett, ahogy Pallaky D. a színpadon megjelent. A könnyed vígjátékban való részvétele felejthetetlen élményt nyújtott, hiszen a nézők az első öt percben annyira nevettek, mint az elmúlt tizenhét előadáson összesen. Pallaky D. büszke volt a Kossuth-díjára, s arra gondolt, milyen hatással van ez a népszerűségére.
Azonban ha figyelt volna, észrevehette volna, hogy valami furcsa történt. Amint belépett a színpadra, az ő árnyéka nem követte. Míg más színészek árnyékaik rendesen vetültek, addig Pallaky D. árnyéka úgy tűnt, rakoncátlankodik, hol eltávolodva tőle, hol pedig sehogysem alkalmazkodva a mozdulataihoz.
A Végső Kicsúcsosodás
A közönség ujjongott, amint Pallaky D. karját a feje fölé emelte, de az árnyéka nem viselkedett ugyanúgy, mint ő. Mikor a színész ivott, az árnyéknak más formája volt; mikor Pallaky ugrált, az árnyéka szinte elszakadt tőle. A nézők ezt ámulattal figyelték, azt hitték, hogy valami különleges színpadi trükk.
Pallaky D. tudta, hogy most végre elérte azt az elismerést, amelyre mindig is vágyott. Az előadás vége felé, a tapsra válaszul, már nem várta meg a tapsrend végét, hanem büszkén lépett a közönség elé. De az árnyéka, ahogy a színész visszalépett, ott maradt a díszletek között, árván. A gondnok, aki késően érkezett, lekapcsolta a villanyt, s ebben a sötétben az árnyék sorsa beteljesedett, mivel már nem tartozott Pallaky D. világához.
