Krasznahorkai Emma: Lebontani a hegyet
A melegházasságról folytatott viták már évek óta ugyanazokat a köröket futják. Az egyik álláspont szerint az államnak nincs joga beleszólni abba, hogy két nagykorú ember, akármilyen neműek is, házasságot köthessenek. Ezzel szemben a másik oldal félti a házasság intézményét, amelyet civilizációs vívmányként tartanak számon. Az aggályok gyakran a csúszós lejtő érvelési hiba köré épülnek, ám ha elfogadjuk, hogy a házasság nem csupán egy szertartás, hanem egy szociális keret is, akkor felmerül a kérdés: miért ne bontanánk le a hegyet, amely megnehezíti az egyenlôség elérését?
Szijártó Imre a Mércén arról értekezett, hogy az azonos nemű párok jogegyenlősége nem idegen a magyar politikai hagyománytól. A házasság története nem egy statikus intézmény, hanem a jogkiterjesztések sorozata: a polgári házasság bevezetése, a vallási kizárólagosság eltörlése és a nők jogi helyzetének változása mind részét képezik ennek. Mindezek fényében felmerül a kérdés, hogy miért gondoljuk, hogy ez a folyamat megállt? Miért tekintjük a jelenlegi házassági formát véglegesnek? A házasság folyamatosan alkalmazkodott a társadalomhoz, így lehetséges, hogy ideje lenne lecserélni azt egy általánosabb intézményre.
A megoldás nem bonyolult: ha valóban túllépni szeretnénk a melegházasságról szóló vitán, érdemes lenne elbúcsúzni magától a házasságtól, és helyette a bejegyzett élettársi kapcsolatot bevezetni, amely mindenki számára elérhető alternatíva lenne. Politikai szempontból ez elegáns megoldás is: megszűnne a kérdés, hogy ki házasodhat, hiszen a válasz: senki. A kompromisszum tehát nem azt jelenti, hogy megszorítunk bárkit, hanem éppen ellenkezőleg: egy új, egységes rendszer jönne létre.
Egyre inkább tény, hogy a fiatalok késlekednek a házasságkötéssel, sokan pedig úgy érzik, hogy ez az intézmény már nem releváns számukra. Az öröklés, a közös vagyon, a hozzátartozói státusz és a kórházi tájékoztatás mind olyan jogi konstrukciók, amelyek a házasság mellett élnek, de a szerelem nem feltétlenül igényli ezt a formát. A bejegyzett élettársi kapcsolat minden problémát megoldana, hiszen nem csupán jogi keretet adna, hanem felszabadítaná a társadalmat a házassággal kapcsolatos vitáktól.
Persze, a változás az államra adminisztratív terhet is róna, de a modernizáció mindig áldozatokkal jár. Új felmérések, szabályozások és nyomtatványok kialakítása szükséges lenne ahhoz, hogy a társadalom egy új, békés és egységes keretben élhessen. A bejegyzett élettársi kapcsolat nem csupán formálisan, de tartalmilag is újat hozhat. Az egyházi házasságok is érintettek lennének, de az egyházak autonómiája tiszteletben lenne tartva, így ők maguk dönthetnének arról, hogy milyen kifejezéseket használnak.
A kritikusok nyilván kérdezni fogják, vajon szükséges-e megszüntetni a házasságot. A válasz: nem szükséges, de logikus. Az állam feladata a társadalmi feszültségek csökkentése és a béke megteremtése. Ha a házasság körül folyamatosan viták folynak, talán érdemes lenne inkább az intézményt átgondolni, mintsem folyamatosan újra és újra a felhasználók körét alakítgatni.
Így a házasság nem megszűnni fog, hanem új formát öltve a jövőben átalakul. Végül is, mindenki egy olyan országban élhet, ahol a kérdés, hogy ki házasodhat, egyszerűen már nem létezik, és mindenki ugyanolyan jogot élvezne, mint a másik. Ez lenne az igazi egyenjogúság.
A szerző az ELTE Szociológia Doktori Iskola Interdiszciplináris Doktori Programjának doktorandusza, radikalizációkutató. A cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében jelent meg.
