Meta okosszemüvege titokban hallgatta le tulajdonosait

által B Andras

Titokban hallgatta le tulajdonosait a Meta okosszemüvege

Egy szoftverhiba miatt a Ray-Ban Meta okosszemüvegek anélkül rögzítették a környezetükben zajló privát beszélgetéseket, és készítettek azokból szöveges leiratot, hogy a viselőik kimondták volna az indítóparancsot. Az eset ismét felerősítette a hordozható eszközökkel kapcsolatos adatvédelmi aggályokat.

Az elmúlt napokban több felhasználó is arról számolt be, hogy a Meta és a Ray-Ban együttműködéséből született okosszemüvegük a tudtuk és jóváhagyásuk nélkül rögzítette a magánbeszélgetéseiket. A meghibásodás során a készülék az aktivációs kulcsszót sem várta meg, és olyan esetekben is elindult a hangrögzítés, amikor a tulajdonos kifejezetten letiltotta a parancsszó nélküli automatikus figyelést.

A problémára a közösségi oldalakon figyeltek fel először. Egy érintett felhasználó a Redditen dokumentálta, hogy háztartásában három különböző Ray-Ban Meta szemüveg mindegyike önállóan kezdett el működni egy nemrég kiadott firmware-frissítés után: az eszközök nem csupán rögzítették a beszélgetéseket, de a hangfájlokat és a belőlük generált szöveges leiratokat közvetlenül elmentették a Meta AI alkalmazás előzményei közé.

A Meta rövid nyilatkozatban közölte, hogy a hibát elhárították, a felhasználók pedig a beállításokban bármikor áttekinthetik és törölhetik a hangnaplókat. A vállalat azt azonban nem árulta el, pontosan mi idézte elő az engedély nélküli adatgyűjtést, valóban hibás frissítés állt-e a háttérben, és hány felhasználót érinthetett az eset.

A Meta korábban azzal igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy a felvételek készítésekor egy apró LED világít a kereten, augusztusban pedig egy olyan biztonsági zárat is beépítettek, amely leállítja a felvételt, ha a jelzőfényt letakarják. A mostani eset alapján azonban a rendszer tisztán szoftveres hiba miatt is súlyos jogsértést követhet el.

Ezt is kedvelheted