A milliárdosok vagyona és az állam felelőssége – lehet-e vagyonadóval igazságot tenni?
Jogos elvárás, hogy a milliárdosok nagyobb részt vállaljanak a közterhekből, de ebből még nem következik, hogy a vagyonadó a megfelelő megoldás. Az igazságosabb közteherviseléshez a meglévő adórendszer átgondolására, a közpénzek felelős felhasználására és valódi elszámoltathatóságra is szükség van.
A jelenleg ismert törvénytervezet szerint a vagyonadó alapja az adóköteles vagyonelemek értékének igazolt tartozásokkal csökkentett összegéből az 1 milliárd forint fölötti rész lenne, az így meghatározott adóalap 100 milliárd forintig 1 százalékkal, az ezt meghaladó rész 1,5 százalékkal adózna.
A javaslat nem tesz különbséget a felhalmozott vagyon és a termelő vagyon között. Előbbi a luxustárgyakat, a gazdasági tevékenységre igénybe nem vett ingatlanokat és a gépjárműveket is takarja. A termelő vagyon esetében a tulajdonos és a gazdasági társaság több adónem hatálya alá is esik: társasági adót, helyi iparűzési adót, az osztalékhányad után személyi jövedelemadót, egyes esetekben szochót fizet. Ha mindezek fölött még vagyonadót is kivetnek rá, kérdéses, hányan adják a fejüket vállalkozásra, holott a kkv-szektor szélessége és mélysége egyaránt a magyar gazdaság hosszú távú érdekeit szolgálná.
A vagyonadó effektív kivetéséhez szükséges infrastruktúra sem adott: az adóalap jelen tudomásunk szerint alapvetően önbevallás-alapú lenne, és Magyarországon még az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer sem került bevezetésre. Több európai ország – Ausztria, Dánia, Németország, Hollandia, Finnország, Luxemburg, Izland, Svédország – kivezette a vagyonadót, Franciaországban pedig az általános vagyonadót ingatlanvagyon-adó váltotta fel.
A vagyoni helyzet nem jelent egyet a termelő- és fizetőképességgel, valamint a tőkeerővel, amelyet az adóztatásnak elsősorban céloznia kellene. Magyarországon a háztartások 91–92 százaléka saját tulajdonú ingatlanban él, míg Németországban ez 47, Ausztriában pedig 54 százalék. Az öröklés megadóztatása felé elinduló szabályozást nagyon veszélyesnek tartanám, tekintve, hogy hazánkban az öröklési illeték esetében értékhatár nélküli mentesség jár az egyenes ági rokonoknak, a házastársnak, a bejegyzett élettársnak és a testvérnek.
A vagyongyarapodás utáni adóbevételek tekintetében nem az eszközök hiánya a probléma, hanem sokkal inkább azok kifinomultsága. Az szja progresszívvé tétele nem ördögtől való, ugyanakkor a ló másik oldalára sem érdemes átesni, mint Ausztriában vagy Németországban, ahol ennek az adónemnek a mértéke a legmagasabb adóalappal rendelkező kategóriákban 55, illetve 45 százalékra is fölkúszhat. Ha viszont már szja-sávosítás, ez nem csupán a bérjövedelmet érintheti, hanem az osztalékot vagy a nyereséget is.
Tekintve, hogy a környező országokhoz képest a bérszínvonal hol áll, valamint hogy ezek a vállalatok milyen és mekkora mértékű állami és uniós finanszírozású támogatásban részesültek az elmúlt bő másfél évtizedben, jogos felvetés, hogy a magyar tőkésosztály részéről több társadalmi szolidaritás lehetne elvárható. Hiába a rengeteg állami támogatás, az utóbbi években elmaradt az életszínvonal emelkedése, és a bérek terén is elszaladt mellettünk a közép-kelet-európai régió nagy része.
A vagyonadó helyett a nyereséget célzó, már létező adónemek is szóba jöhetnek, mint a tao, amelynek Magyarországon a mértéke mindössze 9 százalék – egész Európában a legalacsonyabb. Föl lehet tenni a kérdést, hogy rendben van-e az, hogy egy magyarországi nagyvállalat a milliárdos nyeresége után 9 százalék adót fizet, míg ha valaki akár 10 ezer forintnyi nyereséget ér el tőzsdei ügyleteiből, az 15 százalékot.
A vagyonadó iránti igény másik fő kiváltó oka a közbeszerzések körüli átláthatatlanság, valamint az ezekből fakadó vállalati és tulajdonosi gyarapodás. Célzott közbeszerzési kiírások helyett egyszerre több, egymástól sokszor független tevékenységi körre írtak ki pályázatot úgy, hogy a feltételeknek adott esetben egyetlenegy vállalat tudott megfelelni, így versenytársak hiányában szinte olyan árajánlatot adhatott, amilyet csak akart. A helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy ezek az ügyletek az aktuális törvényi követelményeknek megfeleltek, így jogi felelősségre vonás nem volt lehetséges.
