Ókovács Szilveszter: Hodász András ijesztő tévúton jár, imádkozni kell érte

által B Andras

Ókovács Szilveszter szerint Hodász András „ijesztő tévúton jár”

Ókovács Szilveszter nyilvános bejegyzésben reagált Hodász András korábbi írására, amelyben az egykori katolikus pap azt fejtegette, keresztényként szégyelli magát a korrupció gyanújába keveredett Hankó Balázsért tartott fogolykiváltó ima miatt. Ókovács szerint nem szégyen előzetes letartóztatásban lévőkért imádkozni, mert „az ima mindenkire ráfér”.

Vita az ártatlanság vélelméről

Ókovács úgy fogalmazott: állampolgárként is súlyos gond, ha valaki tagadja az ártatlanság vélelmét, és „tapsolja az előrehozott büntetést”. Ezt önbíráskodásnak nevezte, mert szerinte így valaki puszta gyanú alapján, vád, védelem, tárgyalás, ítélet és fellebbezés nélkül „máris bebörtönöz”. Úgy látja, egy olyan ember, aki „lelkében is” pap, meglátogatja a börtönben lévőket, vigasztalja őket, és még a jogerősen elítéltekért is imádkozik. Hodász András szerinte „ijesztő tévúton jár”, a balos nyilvánosság pedig ma is kvázi-papként kezeli.

Bírálat a papi hivatásról és a politikáról

Ókovács azt is felvetette, miként lehetett egyáltalán katolikus pap Hodász, és véleménye szerint a papi hivatások alacsony száma minőséghiányba csapott át. Úgy fogalmazott, Hodász azzal, hogy tíz olyan szándékot sorolt fel, amelyekért szerinte senki nem imádkozott, valójában „teljes politikai arcélt” rajzolt magáról, hogy ne legyen kétség „influenszer-gendercelebségének irányultságáról”.

„Teológiai vulgaritás”

A legélesebben Hodász záró mondatát bírálta, amely szerint „sovány vigasz, hogy Jézusnak is voltak rossz tapasztalatai kora vallásos embereivel. Történetesen ők juttatták keresztre”. Ókovács szerint „ez már maga a teológiai vulgaritás”. Azt kérdezte, vajon Hodász a papszentelésén, a templom padlóján hason fekve is úgy gondolta-e, hogy Jézust „meglepték” a rossz tapasztalatok, és csupán a farizeusok szögezték keresztre. A keresztény tanítás szerint ugyanis Krisztus tudatosan vállalta a kínhalált, és nemcsak egy helyi konfliktust oldott meg, hanem az egész emberiség megváltásáért halt meg. Ironikusan azt is felvetette, hogy „végződhetett volna jól” is a történet, Jézus lehetett volna akár a provincia kormányzója vagy „zsidó celeb”, aki a Macskafogó zárójelenetéhez hasonló idillt varázsol Júdeára. Ókovács szerint ijesztő, ha Hodász sosem értette meg Krisztus küldetését és elkerülhetetlen áldozatát.

Imádkozni kell érte

Bejegyzését azzal zárta, hogy a kereszténységgel összeegyeztethetetlen az a nézet, hogy bárkiért ne lehetne imádkozni, vagy hogy ezt szégyellni kellene. „Hodász Andrásért ugyanúgy muszáj imádkozni, mert önnön börtönében ő is raboskodik. De legalább egykori hívei már kiszabadultak az övéből” – írta.

Ezt is kedvelheted