„Szánalmas lettél, és kiábrándító” – nekiment a Tisza Párt képviselője Hadházy Ákosnak
Sárosi József, a Tisza Párt képviselője távozott a Spontán Privatizációt és a Közvagyon Elvesztését Feltáró Vizsgálóbizottság éléről. A döntést Hadházy Ákos a paksi földügyekkel hozta összefüggésbe, Sárosi József azonban azt állítja, választókerületi munkái miatt adta át a parlamenti vizsgálóbizottság vezetését.
Hadházy Ákos szerda reggeli Facebook-posztjában így fogalmazott: „A Tisza-frakció szép csendben, furcsa indoklással leváltotta Sárosi József képviselő urat a parlament »elszámoltatási bizottságának« éléről. Egész furcsa indoklással, majdnem úgy, ahogyan régen a kommunizmusban kommunikálták a leváltásokat: »érdemei elismerése mellett más fontos megbízást kapott«.”
A volt képviselő szerint ez annyiban pozitívum, hogy „a jelek szerint a frakció is úgy gondolja, képviselő úr szerepe a paksi ingatlanpanamában nem válik a párt dicsőségére. És így annyiban is, hogy nem olyan valaki fogja a parlamentben a 16 év fideszes lopásait vizsgálni, aki maga is részt vett benne. Azért is jó irány ez, mert a Fidesz alatt legalábbis sosem voltak ilyen beismerések. Az igazi előrelépés persze az lenne, ha nem próbálnák a valódi okot valami erőltetett indoklással elfedni és ha ennél komolyabb, valódi következménye is lenne ennek a csúnya ügynek” – tette hozzá.
Sárosi József: Szánalmas lettél, és kiábrándító
Alig több mint egy órát kellett várni a Tisza Párt képviselőjének reakciójára. „Látom teljesen menthetetlen vagy, és a bizottsági elnöki tisztségemről való lemondásomat is igyekszel összefüggésbe hozni az általad emlegetett ingatlanüggyel. Már több mint egy hónappal ezelőtt jeleztem a frakciónak, hogy a továbbiakban nem tudom vállalni a bizottsági elnöki feladatokat, mert a választókerületemben rengeteg munka vár rám. Ez egy tudatos, átgondolt döntés volt, amelynek semmi köze az általad megfogalmazott gyanúsításokhoz” – hangsúlyozta Sárosi József.
A képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy Tolna megyében öt vízgazdálkodási és vízmegtartási projekt elindításán dolgoznak, amelyek hosszú távon meghatározó jelentőségűek lehetnek. Konkrét terveik vannak a faddi, tolnai és bogyiszlói holtágak megmentésére, valamint tárgyalnak a közvetlen Budapest–Szekszárd–Baja vasúti járatról.
Sárosi József szerint napi szinten foglalkoznak a megyei kórház rendkívül súlyos helyzetével, továbbá napirenden van a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi képzési helyének jövője is. Mindezek mellett hetente járja a választókerület településeit, találkozik az ott élő emberekkel, meghallgatja a problémáikat, és igyekszik megoldásokat találni azokra.
„Kedves Ákos! Röviden ennyi a történet. Te pedig szánalmas lettél, és kiábrándító… Őszintén sajnálom, hogy a döntésem valódi okainak megismerése helyett ismét a gyanúsítgatást választottad” – közölte Sárosi József, hozzátéve: „Ha már ennyire figyelemmel kíséred a munkámat, engedj meg nekem is egy kérdést! Kérlek, egy nyilvános bejegyzésben mutasd be, hogy tízévnyi országgyűlési képviselői munkád során mit tettél konkrétan Szekszárdért és a térségben élő emberekért, de írhatsz akár Zuglóról is, ahol április 12-én még a fideszes Radics Béla is legyőzött. Most nem a trafikügyek vagy Hatvanpuszta feltárására gondolok, hanem olyan kézzelfogható eredményekre, amelyek közvetlenül segítették az itt élők mindennapjait. Emellett van még valami, amit különösen érdekesnek tartok: az elmúlt hat hónapban egyszer sem kérdezted meg tőlem, hogy miben tudnál segíteni a választókerületben élő embereknek. Pedig hidd el, feladat lenne bőven!”
