Naza – vérvád, elmosódott arccal
A 83. Velencei Filmfesztivál zsűrije szeptember 12-én különdíjjal jutalmazta a Naza című dokumentumfilmet. A vetítés után a közönség állítólag huszonnégy és fél percig állva tapsolt, ami rekord. A filmet két izraeli rendező jegyzi, producere a brit Guardian, executive producere Jonathan Glazer. A cím héber katonai rövidítés: nezek agavi, azaz járulékos kár.
A film azt állítja, hogy Izrael a gázai háborúban rendszerszerűen ölte a polgári lakosságot. Bizonyítékként huszonnégy névtelen, állítólagos izraeli katonát és hírszerzőt szólaltat meg, akiknek arcát eltakarták, hangjukat eltorzították. Nevüket, rangjukat és egységüket nem közlik. A legfőbb vád szerint egyetlen csapásra ötszáz polgári áldozat jóváhagyását adták meg, amit egyetlen névtelen interjúalany mond ki. Az izraeli hadsereg szerint ilyen csapást soha nem terveztek, nem hagytak jóvá és nem hajtottak végre. Az október 1-jei tízoldalas válaszban jelezték azt is, hogy a konkrét vádakat bemutatás előtt nem küldték meg nekik reagálásra.
A film bejátssza Jichák Herzog izraeli államfő 2023. október 12-i mondatát: „Egy egész nemzet felelős.” Azt viszont nem, amit ugyanazon a sajtótájékoztatón mondott: „Nem, ezt nem mondtam. Szeretném világossá tenni.” Nem szerepel az sem, hogy sok ártatlan palesztinról beszélt, és hogy Izrael betartja a nemzetközi jogot.
A film a jogi kötelezettséget fordítja ki: Izrael arra irányuló erőfeszítését, hogy előre kiszámítsa a polgári kockázatot, annak bizonyítékaként mutatja be, hogy Izrael a civilek halálát akarta. A háborús jog megengedi a legitim katonai célpont elleni támadást akkor is, ha polgári áldozatok várhatók, feltéve, hogy a várható kár nem aránytalan a katonai előnyhöz képest. Ezt hívják arányossági mérlegelésnek, amelyet minden hadsereg alkalmaz.
Az ENSZ műholdas felmérése szerint Gázában az épületek mintegy négyötöde megsérült vagy megsemmisült. A Hamász által ellenőrzött egészségügyi minisztérium hetvennégyezer-háromszázhetven halottról beszél, ami a több mint kétmilliós lakosság körülbelül három és fél százaléka. A filmnek nincs magyarázata a két szám közötti szakadékra. Izrael a háború alatt folyamatosan kiürítési felszólításokat adott ki, telefonon és röplapokon figyelmeztetett előre, és leállított támadásokat, amikor váratlanul civilek jelentek meg.
A filmből kimaradt 2023. október 7. Az 1200 meggyilkolt ember, a 251 túsz, a több száz kilométernyi alagútrendszer, valamint az, hogy a Hamász civil ruhában harcol, és fegyvereit lakóépületekben, kórházakban és iskolákban tárolja. Kimaradt az is, hogy 2001 óta Gázából több tízezerszámra lőttek ki rakétákat Izraelre. A mostani háború első hatszáz napjában az izraeli hadsereg adatai szerint közel harmincezer lövedék érkezett izraeli területre.
A Naza olyan mércét állít Izrael elé, amelynek egyetlen háborúzó ország sem felelhet meg: védd meg a népedet, győzd le az ellenséget, és közben garantáld, hogy sűrűn lakott városi környezetben egyetlen civil se sérüljön meg.
Mi, magyar zsidók, ismerjük a vérvád anatómiáját. 1882-ben Tiszaeszláron a vád legerősebb fegyvere nem egy antiszemita szónok volt, hanem egy zsidó fiú, Scharf Móric, aki a saját apja és közössége ellen tanúskodott. A vádat végül Eötvös Károly és a tények döntötték meg. A tanulság az, hogy a vádat mindig az teszi a leghihetőbbé, ha belülről érkezik, ezért azt különös gondossággal kell megvizsgálni.
Dávid király Saul és Jonatán halálát siratva így szólt: „Ne beszéljétek el Gátban, ne hirdessétek Askelon utcáin, hogy ne örüljenek a filiszteusok leányai.” Askelon ma is a Gázai övezet határán fekszik. A saját népünk megfeddése kötelesség, de a feddés helye a nép belső fóruma, nem a velencei vörös szőnyeg.
A Naza vetítése után nem az izraeli hadsereg tisztjei lesznek kevésbé biztonságban, hanem a kipát viselő fiú Budapesten, Párizsban és Londonban. A velencei közönség huszonnégy és fél percig tapsolt, az október 7-i áldozatok emlékének egy percnyi csend sem jutott a filmben. Ez a különbség többet mond el a Nazáról, mint bármely kritika.
