Varga Mihály nyolc pontban összegezte az MNB eredményeit a parlamentben
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés szerdai ülésén számolt be a jegybank 2025-ös tevékenységéről. Beszámolójában hangsúlyozta, hogy több területen is szakítottak az MNB előző vezetésének gyakorlatával.
A jegybankelnök elmondta, hogy hivatalba lépése idején a gazdaságban az infláció volt a figyelem középpontjában, és a jelölti meghallgatásán rögzített célkitűzésekhez következetesen tartják magukat. Ezek közé sorolta az árstabilitás elérését és fenntartását, a tartalék megfelelő biztosítását, a racionális és hatékony működést, valamint az együttműködést a kormánnyal és a nemzetközi partnerekkel.
A gazdálkodás sarokszámairól szólva kiemelte: a jegybank vesztesége 2024-hez képest 234,7 milliárd forinttal csökkent. A saját tőke állománya 2025. december végén 1395,4 milliárd forint negatív egyenleget mutatott, ami 269,8 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbinál. A működési költségekre előirányzott összeget 10,7 milliárd forinttal csökkentették, amit további 4,2 milliárd forinttal sikerült mérsékelni. Megszüntették a balatonakarattyai oktatási- és konferenciaközpontot is.
Varga Mihály nyolc pontban foglalta össze a legfontosabb eredményeket: az alapmandátum teljesítését, az infláció leszorítását; a forint árfolyamának stabilizálását, sőt erősödését; a tartalékok minden korábbinál magasabb szintre emelését; a geopolitikai és gazdasági bizonytalanság pénzügyi szektorra gyakorolt hatásának kiemelt figyelemmel kísérését; a bankrendszer stabilitásának megőrzését és megerősítését, valamint a nem teljesítő hitelek arányának csökkenését a lakossági és a vállalati szektorban.
Az áttekinthető és racionalizált működés jegyében a jegybank visszatért a jogszabályban rögzített klasszikus mandátum végrehajtásához. A 1422 darabos, kortárs műalkotásokból álló gyűjtemény harminc múzeumban kapott új otthont. A munkavállalói létszámot 15 százalékkal csökkentették, mérsékelték a kommunikációs és rendezvényköltségeket, valamint felmondták a nagy költségű ingatlanbérleti szerződéseket.
Felülvizsgálták a jegybanki alapítványok működését is. Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy már 2025 áprilisában feljelentéseket tettek. Hasonló lépésre szánták el magukat a székházfelújítás, valamint további öt ingatlan esetében. A vagyonmentésre irányuló lépések eredményeként több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni, miközben tovább dolgoznak az összeg emelésén.
A jegybankelnök fontosnak nevezte, hogy az intézmény ne elefántcsonttoronyként működjön. A Kereskedelmi és Iparkamarával vállalati konjunktúrakutatást indítottak, elindult az öt csapás program a kibercsalások ellen, a Központi Visszaélésszűrő Rendszer pedig hozzájárult a kártyás és átutalásos visszaélések számának csökkenéséhez. A nemzetközi jelenlét erősítésére létrehozták a nemzetközi alelnökséget, és négy nemzetközi megállapodást is kötött a jegybank.
„Az irány jó, ennek szellemében folytatjuk a munkát” – összegzett Varga Mihály.
A beszámolót követő vitában Csőszi Attila a Tisza Párt képviseletében kiemelte, hogy a jegybank új vezetése szakított a burkolt támogatások politikájával, és végrehajtotta a korábbi, nem konvencionális eszköztár szisztematikus kivezetését, ami radikálisan növelte az átláthatóságot. Boda Nikoletta államtitkár a kormány részéről úgy vélekedett, hogy a beszámoló egyértelmű fordulatról tanúskodik, megindult a strukturális tisztulás és a felelős gazdálkodás. Simicskó István a bérköltséget illetően rámutatott, hogy a leépítések miatt kifizetett végkielégítések is okozhattak növekedést. Palóc André a Fidesz részéről hangsúlyozta: a beszámoló egy felelősen működő, szakmailag stabil és megújuló jegybank képét mutatja.
Apáti Istvánt meglepte, hogy a tiszások fukarkodnak a kritikákkal, hozzátéve, hogy az MNB-nél kialakult helyzetért nem Varga Mihályék a felelősek. A Mi Hazánk politikusa felsorolta, milyen ügyeket érdemes vizsgálni: a székházfelújítást, az alapítványi vagyongazdálkodás hiányosságait, a vállalati kötvényekkel kapcsolatos kockázatelemzést, valamint a működési költségek és az árstabilitás kérdéseit.
Válaszában Banai Péter Benő rögzítette: minden adatot és dokumentumot az illetékes hatóságok és parlamenti bizottságok rendelkezésére bocsátanak, miközben az MNB is tett feljelentéseket. A jegybank alelnöke Boda Nikolettának válaszolva kifejtette: érdemes összevetni a jegybanki fizetéseket más bérekkel, például a minisztériumok vagy más alkotmányos szervek bérszintjeivel, valamint a bankszektorban elérhető és a nemzetközi fizetési szintekkel. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a létszámcsökkentés után ugyanazt a feladatot sokszor kisebb létszámmal kell ellátni.
