Kórházba került XIV. Leó pápa, már ma megműthetik
Kórházba vonult XIV. Leó pápa, akinek egy szűrővizsgálat során apró daganatot találtak a tüdejében. A 71 éves egyházfőt a római Gemelli kórházban operálják meg, a beavatkozásra az olasz sajtó szerint kedd délután kerülhet sor. A Vatikán október huszadikáig minden programját lemondta.
Kórházba vitték XIV. Leó pápát Rómában, hogy eltávolítsanak egy apró daganatot a tüdejéből. Egy magas rangú vatikáni bíboros szerint ez a felfedezés „teljesen váratlanul” érte őket.
A 71 éves Leó vasárnap az Angelus-imádság során elmondta, hogy az orvosok egy szűrővizsgálat során apró csomót találtak a tüdejében, hozzátéve, hogy a daganat „jól körülhatárolt”, és korai stádiumban fedezték fel.
„Az orvosok úgy vélik, helyes lenne beavatkozni, ezért tanácsukra hallgatva úgy döntöttem, hogy alávetem magam a műtétnek, hogy eltávolítsák a csomót” – mondta a Szent Péter téren összegyűlt tömegnek.
A pápát, aki tavaly májusban a római katolikus egyház első amerikai születésű vezetője lett, a római Gemelli kórházban kezelik. A Vatikán nem hozta nyilvánosságra a műtét időpontját, bár az olasz médiaértesülések szerint arra kedd délután kerülhet sor. Október 20-ig minden találkozóját lemondták.
Pietro Parolin bíboros, a Vatikán államtitkára elmondta, hogy hétfő este találkozott a pápával. „Nagy nyugalommal beszélgettünk – nyilatkozta Parolin a Rai Newsnak. – Ő valóban nagyszerű példakép. A bejelentés teljesen váratlanul érkezett, senki sem számított rá. Hála istennek, azonnal észlelték, így a műtétet azonnal el lehetett végezni. Általában, ha ezeket a dolgokat időben észlelik, megoldhatók.”
A műtét kockázata alacsonynak tekinthető, és eldönti, hogy a csomó rosszindulatú-e.
Leó elődje, Ferenc pápa több mint öt hetet töltött a kórházban, ahol hörghurutot kezeltek nála, amely kétoldali tüdőgyulladásba torkollott. 2025. április 21-én, alig egy hónappal a kórházból való kiengedése után hunyt el otthonában, a Vatikánvárosban található Casa Santa Martában.
