Vissza a jövőbe: 100 éve született a legendás rock and roll-hős, Chuck Berry
Száz éve született Chuck Berry, aki nélkül a könnyűzene története egészen másképp festene. A rock and roll egyik legnagyobb úttörője Missouri államban, St. Louisban látta meg a napvilágot középosztálybeli családban: apja vállalkozó, anyja állami iskolaigazgató volt, ami akkoriban nem számított megszokott élethelyzetnek egy középnyugati-déli fekete család esetében.
Már középiskolásként zenélni kezdett, tinédzserként azonban fegyveres rablás miatt letartóztatták és intézetbe küldték, ahonnan 1947-ben szabadult. Az ötvenes években ismét helyi klubokban és zenekarokkal lépett fel. Repertoárja alapvetően bluesból és balladákból állt, de countryhatású számokat is játszott – a fekete közönség először meglepődött, aztán táncba vitte ez a sajátos keverék. Ez lényegében a rock and roll receptje: rhythm and blues plusz country.
Az ötvenes évek közepén az is különösnek számított, hogy a rádióban hallott hangok alapján sokan azt hitték, Elvis Presley fekete énekes, Chuck Berry pedig fehér. Így lett a rock and roll a könnyűzene egyik olyan felülete, ahol meghaladhatóvá vált az amerikai kulturális és társadalmi szegregáció.
1954-ben jelent meg első hangfelvétele, első sikeres dala egy évvel később érkezett: a Maybelline-t a chicagói Chess lemezkiadó adta ki, a kislemez milliós példányszámban kelt el, és az afroamerikai pop behatolt a mainstreambe. 1956-ban jött a Roll Over Beethoven, amelyet később a Beatles is feldolgozott, majd 1957 és 1959 között a Rock and Roll Music, a Sweet Little Sixteen és a Johnny B. Goode következett – utóbbi hangzik fel a Vissza a jövőbe című film emlékezetes jelenetében.
Berry nemcsak dalaival lett meghatározó popfigura: sajátos fazont, jellegzetes zenei megoldásokat és színpadi mozgást hozott, és a botrányok sem kerülték el. 1959 decemberében ismét letartóztatták, mert a vádak szerint kapcsolatot létesített egy 14 éves lánnyal, akit állítólag prostituáltként is foglalkoztatott a bárjában. A bíróság bűnösnek találta, először öt, másodfokon három év börtönbüntetésre ítélte. Mire 1963-ban kijött, már színen volt a Beatles és a Rolling Stones, az általa is kitalált keverék pedig maga volt a mainstream, és dalait, stílusát fiatal amerikai és brit előadók vitték tovább.
Pályájának lényegi része ezzel lezárult. Leginkább turnézó előadóként maradt sikeres, új dalai és nagylemezei többnyire visszhangtalanok maradtak, egyetlen feldolgozásként rögzített száma, az 1972-es My Ding-a-Ling lett slágerlistavezető. Budapesten többször fellépett: 1983-ban és 1984-ben a Budapest Sportcsarnokban, 1998-ban a Kisstadionban. Az 1984-es koncert több magyar vonatkozás miatt is emlékezetes: ezen az estén beugróként a Hobo Blues Band-alapító Póka Egon basszusgitáros játszott a zenekarában, és itt mondta a nemrég elhunyt Deák Bill Gyuláról, hogy ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallott.
John Lennon szerint „ha a rock and rollnak másik nevet kellene adni, hívhatnánk Chuck Berrynek”, Bob Dylan úgy fogalmazott, hogy Berry „a rock and roll Shakespeare-je”, Bruce Springsteen pedig a valaha élt legnagyobb rock and roll-szerzőnek nevezte. Chuck Berry 2017. március 18-án, 90 évesen halt meg.
