Utolsó Útjára Kísérték Keleti Évát
Keleti Évát, a magyar fotográfia ikonikus alakját, március 4-én búcsúztatták az Óbudai temetőben, ahol családtagok, pályatársak és tisztelők gyűltek össze, hogy méltóképpen kifejezzék tiszteletüket. Az esemény során mindenki, aki valaha közel állt a művésznőhöz, megemlékezett arról a gazdag életműről, amely a magyar színházi élet csodáit örökítette meg.
Keleti Éva, aki 95 éves korában hunyt el 2026. február 6-án, nem csupán a fényképezés mestere volt, hanem a világ legnagyobb színészeinek és művészeinek krónikása. Életével és munkájával formálta a színháztörténetet, hiszen képein keresztül példátlan bepillantást engedett a művészek lelkébe és esendőségébe. Éva szavaival: „A fénykép igazi csodája az, hogy tükrözi a kor szellemiségét, kultúráját.”
Az élet és a pályafutás kezdete
Keleti Éva 1931. augusztus 18-án látta meg a napvilágot Budapesten, ahol polgári családban nevelkedett. Zsidó vallású, de az iskolában katolikus nevelést kapott. Korai éveiben a Veres Pálné utcai leánygimnáziumban érettségizett, majd az ELTE Természettudományi Karán kezdte meg tanulmányait, de végül a fotográfus pályát választotta. Warhol besorolású fotóriporterként dolgozott a Magyar Fotónál 1954-től 1976-ig, majd átlépett az MTI-hez.
A búcsúzók és a szertartás
A búcsúztatón a ravatalozót virágok, fehér és sárga rózsák, valamint krizantémok díszítették, amelyek körülvették Keleti Éva portréját. A szertartáson jelen volt Karácsony Gergely főpolgármester, Hernádi Judit színművésznő, Korniss Péter fotóművész és sokan mások, akik az ő életét és munkáját tisztelték. Karácsony Gergely beszédében kiemelte, hogy Keleti Éva díszpolgárként nem csupán képeket, hanem lelki örökséget hagyott hátra, amely nap mint nap emlékezteti őt a fotográfia mélyreható erejére.
Fotográfiai öröksége
Szarka Klára, a művésznő közeli barátja, szívhez szóló beszédével tisztelgett Keleti Éva emlékének, hangsúlyozva az alázatot, amellyel a művészet minden területét – a legegyszerűbb népművésztől a legnagyobb szobrászig – megközelítette. Szavaival: „Keleti Éva legnagyobb erénye az az alázat volt, amellyel mindenkivel azonos tisztelettel beszélt.”
A gyászolók csendes főhajtással adóztak a „fényképezés nagyasszonyának”, aki az ő kezével tette láthatóvá a láthatatlant. Sírjánál Gálffi László színművész a költő Füst Milán „Este van” című versét mondta el.
A hagyomány folytatása
Keleti Éva öröksége nem csupán a fotói úti emlékek befogadásában rejlik, hanem abban a tudásban is, amelyet átadott az utókor számára. A művésznő nemcsak a színházi világ krónikásaként, hanem annak formálójaként is szépíti a történelmet, emléke örökre velünk marad.
