Ennek az anyukának a gyermeke születése után horrorfilmmé változott az élete
Saga (Seidi Haarla) és Jon (Rupert Grint) Finnországba, a nő régi otthonába költözik, hogy a nyugodt, természetközeli közegben alapítson családot. Hamar össze is jön a baba, ám valami nincs rendben vele: sokkal szőrösebb az átlagosnál, gyorsan fejlődik, és étvágya sem merül ki az anyatejben vagy a tápszerben.
A film Saga szülés utáni depressziójáról készített allegorikus horror, amely részben helytálló, de a végeredmény ennél többet akar adni. Saga és Jon szeretik egymást, boldogok, de amint megszületik a kisfiuk, a nőben megváltozik valami: nem képes kötődni a gyerekhez, úgy érzi, kiszipolyozza képletesen és szó szerint is, ráadásul a kicsi testi elváltozásai is fenyegetőek, de valamiért ezt mindenki figyelmen kívül hagyja.
A felvezetés nem rossz, a nézőben felvetődik a kérdés, hogy csak Saga látja-e ilyennek a babát, vagy valami természetfeletti erő dolgozik a háttérben. Erre utal, hogy a rendező erősen épít a finn folklórra, és misztikus háttérrel ruházza fel a házat körbeölelő erdőt.
A gond inkább az írásban keresendő: a rendező mindenbe csak belekap, de nem ás a miértek mélyére. A szülés utáni depresszió allegóriája, a finn folk-horror fa trollokkal és az egzisztencialista dráma, melyben az igazi szörny nem a gyerek, hanem a szülő – mindhárom irány felmerül, mintha három filmre való ötletből gyúrtak volna össze egyet. Külön-külön lehetséges, hogy jobban működtek volna, így azonban az összkép szétesik.
Seidi Haarla erős alakítást nyújt, összességében jól hozza a téboly határán táncoló anyukát. Rupert Grint visszafogottabb karaktert kapott, de remekül áll neki, ő képviseli a józanságot, amire elég nagy szükség van ebben a közegben.
A rendező nem rossz, ezt már a Keltetéssel is bizonyította, és Az éjszaka szülötte sem feltétlenül ezen csúszott el. Hajlamos hatásvadász lenni, és ismét bevet a testhorrorra jellemző, gusztustalanba hajló elemeket, de a gond inkább az írásban keresendő. Hiába tud részleteiben működni, ha a végén inkább csak a szétszórtság érzése marad meg, holott ebből a témából olyan velős horrort lehet alkotni, ami felmossa az emberrel a padlót.
