Darwin majmai utálják a tükröt
Charles Darwin nemcsak a majomféléket és az emberi faj kialakulását vizsgálta behatóan, hanem saját gyermekeinek fejlődését is rendszeresen figyelemmel kísérte. Az 1877-ben publikált, „Egy csecsemő életrajzi vázlata” című tanulmányában elsőszülött fia, William Erasmus Darwin fejlődéséről közölt megfigyeléseket.
A tudós jegyzettömbbel a kezében figyelte, ahogy a négy hónapos kisfiú a padlón kúszva eljutott a szobában álló tükörig. Amikor a gyermek meglátta benne önmagát és apját, mosolygott és örült a felfedezésnek. Darwin feljegyzése szerint fia ekkor még valóságos tárgyakként érzékelte a tükörből visszaköszönő alakokat, és nem tudta összeegyeztetni, hogy apja hangja más irányból, mögüle érkezik.
Két hónappal később látványos változás következett be. Darwin hang nélkül vágott különféle grimaszokat fiának úgy, hogy az csak a tükörben láthatta az arcát. William ekkor már felismerte, hogy apját máshol kell keresnie, és nem elégedett meg a tükörképpel. „Ha teljesen hangtalanul valamilyen furcsa grimaszt vágtam, hirtelen megfordult, hogy rám nézzen” – jegyezte fel Darwin.
Kilenc hónapos kora körül a kis William már nemcsak a tükörkép természetét ismerte fel, hanem saját személyével is kapcsolatba hozta. Ha a nevén szólongatták, a tükör felé fordult akkor is, ha az távolabb volt tőle. Darwin ezt az asszociációs képesség fejlődésének példájaként rögzítette.
Darwin a tükörkísérletet kedvenc alanyaival, a majmokkal is elvégezte, ám az emberszabásúak reakciója egészen más volt. Amikor a természettudós kis tükröt tartott elébük, az állatok benyúlkáltak a tükör mögé, ott keresték a látott alakot. „Távolról sem lelték örömüket önmaguk nézegetésében: dühbe gurultak, és többé nem akartak belenézni” – írta le Darwin a megfigyelését.
