Közelgő határidő: százezer vállalkozást érint

által B Andras

Fontos határidő jár le hamarosan, több százezer vállalkozó érintett

Október 12-ig kell benyújtaniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a harmadik negyedéves adó- és járulékbevallásaikat az átalányadózó egyéni vállalkozóknak, és eddig a napig kell megfizetniük a kapcsolódó adókat, járulékokat is. A határidő elmulasztása bírságot és késedelmi pótlékot vonhat maga után.

Az októberben esedékes 2658-as bevallás a szociális hozzájárulási adó- és járulékkötelezettségről szól. A vállalkozóknak havi bontásban kell feltüntetniük a harmadik negyedév (július–augusztus–szeptember) adatait. Ugyanerre a napra esik a harmadik negyedévre vonatkozó szja-előleg, valamint a társadalombiztosítási járulék és a szociális hozzájárulási adó megfizetése is.

Rendkívül sok vállalkozó (fő- és mellékállású, valamint nyugdíjas) tartozik ebbe az adónembe, tevékenységi körük pedig igen széles. Fontos, hogy a bevallást akkor is be kell adni, ha az adott negyedévben a vállalkozónak nem volt semmilyen bevétele, vagy a göngyölített jövedelme az adómentes minimálbér-küszöb alatt maradt. A főfoglalkozású átalányadózó vállalkozóknak érdemes szem előtt tartaniuk, hogy létezik minimum fizetendő adó, így esetükben a nulla bevétel nem feltétlenül jelent nulla társadalombiztosítási járulékot és szociális hozzájárulási adót.

Amennyiben a bevallás beküldése és az adók megfizetése elmarad, a NAV először felszólítást küld ezek pótlására. Ha ez sem jár eredménnyel, akkor a NAV bírságot szabhat ki, illetve a késedelmes beküldés vagy befizetés miatt késedelmi pótlékkal is lehet számolni.

Érdemes időben elkészíteni a bevallást, amelyhez több eszköz is segítséget nyújt. A keret- és adófigyelő szolgáltatások napra pontosan mutatják az egyéni vállalkozók átalányadó keretét, valamint az alanyi adómentes keretet, így csökkentve a kerettúllépés veszélyét. Ezek a rendszerek automatikusan vezetik a bevételi nyilvántartást, figyelik a határidőket és előírják a fizetendő adókat, járulékokat, a bevallásvarázslóban pedig könnyedén elkészíthető a negyedéves bevallástervezet.

Ezt is kedvelheted