Zöldre festett vasfák a lakótelepen, kivágták az igaziakat

által B Andras

Felháborodtak a lakók Sajószentpéteren: zöldre festett vasfák álltak a lakótelepen, az igaziakat kivágták

Több fát kivágtak Sajószentpéter egyik lakótelepén, helyükre pedig zöldre festett, faformájú vasszerkezeteket helyeztek. A Semmelweis lakótelep Kossuth utcájában történtekről egy videó is felkerült a TikTokra, amely felháborodást váltott ki a közösségi médiában.

A videót feltöltő szerint a fákat azért vágták ki, mert kinőtték a helyüket, erről pedig az ott lakókat nem kérdezték meg. Mint írta, egyik nap reggel elmentek dolgozni, és mire hazaértek, már ott álltak a vasfák.

A település polgármestere, File Tamás József elmondta, hogy 2024 októberétől vezeti a várost, a szóban forgó beruházásról pedig még 2021-ben döntött a városvezetés és a képviselő-testület.

A fakivágás okát így magyarázta: az 50–60 éves fák ágai már a negyedik emeleti ablakokat verték, a gyökerek elérték az épület szerkezetét, így balesetveszélyesek voltak.

Hozzátette, hogy csak négy műfa készült el, és nem a korábbi fák helyét foglalják el. Állítása szerint ezek installációk, amelyek az utca díszítőelemeként szolgálnak. Konkrét tervet is megfogalmazott: húsvétkor tojásfaként fog funkcionálni, amelyre a városban született gyermekek nevét aggatják fel, továbbá tojásdíszeket.

Arról is beszélt, hogy a lakótelepen 10 fát vágtak ki, helyettük viszont 100-at ültetnek. „A beruházás egy több száz milliós fejlesztés, a műfák ennek csak egy kis részei” – állította, arra viszont nem tudott választ adni, mennyi volt a vasból készült fák darabonkénti ára.

Ezt is kedvelheted