Elszabadultak az indulatok a dartsvilágban: szexista megjegyzés és hergelés miatt vizsgálódnak
A háromszoros világbajnoki nyolcaddöntős Mensur Suljovicot a Darts Regulation Authority (DRA), vagyis a darts szabályozó hatósága elé utalták, miután Ross Smith elleni mérkőzésén a közönséget arra biztatta, hogy fütyülje ki angol ellenfelét, méghozzá a találkozó sorsdöntő pillanataiban.
Az osztrák dartsost a történtekről adott színpadi interjújában tett, többek szerint szexista kijelentései miatt is a szervezet elé utalták.
A Swiss Darts Trophy vasárnapi mérkőzésén 5–5-ös állásnál Ross Smith két meccsnyilat is elhibázott a dupla 18-ra. Riválisa eközben a nézők felé intett, arra biztatva őket, hogy hangosabban fütyüljék ki az angolt. Smith végül nem tudta lezárni a mérkőzést, Suljovic pedig kapott a lehetőségen: utolsó nyilával eltalálta a dupla 10-est, ezzel nyert.
A mérkőzés utáni interjúja még nagyobb port kavart, amiért bocsánatot kért
Az összecsapást követően a játékost a színpadon kérdezték a történtekről. Válaszában azt mondta, hogy Ross Smith a világ egyik legjobb játékosa, ezért szerinte nincs oka panaszkodni, majd azt is hozzátette, hogy akár haza is mehetne. A dartsos a nőkre általánosságban utalva pedig azt mondta, hogy mindig panaszkodnak, majd elnézést kért a kijelentéséért.
A Professional Darts Corporation (PDC) hétfőn megerősítette, hogy a színpadon történteket és az interjúban elhangzottakat a Darts Regulation Authority (DRA) elé utalta. A hatóság feladata, hogy megvizsgálja az eset körülményeit, és mérlegelje, szükség van-e további intézkedésre. A PDC egyelőre nem közölt további részleteket, így nem tudni, hogy milyen büntetésre számíthat a játékos.
Suljovic hétfőn közleményben ismerte el, hogy hibázott. Azt írta, a közönség támogatását szerette volna megszerezni, de a pillanat hevében nem mérte fel megfelelően, hogy ellenfele éppen a mérkőzés megnyeréséért dob. Ross Smithtől személyesen is bocsánatot kért a történtekért, és hangsúlyozta, hogy nagyra becsüli ellenfele képességeit és eredményeit. A nőkkel kapcsolatos megjegyzését szintén elfogadhatatlannak nevezte, és bocsánatot kért minden hölgytársától. Hozzátette: a darts fontos része az érzelem, de a tisztesség és a kölcsönös tisztelet legalább ennyire meghatározó.
Nem ez volt az első vitatott esete az osztrák dartsosnak, egy tavaly decemberi világbajnoki mérkőzésen – amin nem mellesleg matt részegen játszott – Joe Cullen a játék tempója miatt bírálta, és csalással vádolta ellenfelét. A vita odáig fajult, hogy a játékvezetőnek is közbe kellett avatkoznia.
