Lecsukják, életfogytiglant kap, pedig meg sem halt, akit megölt

által B Andras

Lecsukják, életfogytiglant kap, pedig meg sem halt az, akit megölt – bemutatták az Irma, te édes című musicalt

Prostituáltak és stricik között játszódik az Irma, te édes című musical valamikor a 60-as évek Párizsában. Az Orlai Produkció legújabb bemutatóját Szabó Máté rendezésében a Belvárosi Színházban láthatja a közönség.

Az Irma, te édes történetét sokan az 1963-ban bemutatott, Párizsban és francia környezetben játszódó amerikai romantikus filmvígjátékból ismerik. A Shirley MacLaine és Jack Lemmon főszereplésével készült mozi az azonos című musical alapján, ám ének nélkül forgott, és jelentős szakmai és közönségsikert ért el, Oscar-díjat is bezsebelt.

Az Orlai Produkció legújabb bemutatója visszanyúlik Alexander Breffort és Marguerite Monnot zenés színdarabjához: a rendezés a párizsi éjszakai élet különös figurái közé kalauzolja a nézőt, akit magával ragadhat a szerelem, az újrakezdés és a boldogulás vágya.

Rögtön az előadás elején megjelenik Hernádi Judit, aki megnyugtatja a nézőket, hogy nem ő lesz Irma. A közönséget ezzel máris megvette, és ezt a közvetlen kommunikációt az előadás végéig fenntartja. Könnyedén és viccesen irányítja bártulajdonosnőként az eseményeket, lazán váltogatja akár a szerepeket is, és a közönséget sem hagyja magára egy percre sem ebben a könnyed darabokhoz képest szokatlanul hosszú előadásban.

A történet Párizs utcáin játszódik, ahol a rosszfiúk közé megérkezik Nestor (Rohonyi Barnabás), egy filozófia szakos egyetemista, és whisky helyett tejet rendel a bárban. A bárpultos nőnek a szeme se rebben, az már inkább szöget üt a fejébe, hogy miképpen jut valaki arra az elhatározásra, hogy filozófus legyen. Ez azért is jó kérdés, mert Nestor az éjjeli pillangók közül beleszeret Irmába (Bíró Panna Dominika), és egy idő után mindketten belátják, hogy az úgy nem fog menni, ha Irma tartja el őt, ráadásul az eddig végzett tevékenységével.

A „megoldás” az lehetne, ha Irmának csak egyetlen gazdag kuncsaftja lenne, Nestor pedig kitalálja, hogy ez az egyetlen kuncsaft ő maga lesz – kölcsönpénzből, álszakállal. Megszületik tehát Oscar figurája, de természetesen csak ideig-óráig működik ez az üzleti modell. Sem anyagilag, sem emberileg nem hozza meg a kívánt eredményt, csupán újabb bonyodalmakat okoz. Nestor végül arra jut, hogy meg kell ölni Oscart: „meg is öli”, börtönbe is csukják, életfogytiglanit kap, majd megszökik, mert Irma közben gyermeket is vár. Be kellene bizonyítani, hogy Oscar él, amihez előbb fel kellene támasztani.

Az Irma, te édes sajátos hangulatú romantikus vígjáték, amire kétségtelenül rá kell hangolódni, a budapesti színházakban annyira elszoktunk a klasszikus zenés daraboktól, amelyek nem akarnak többnek látszani annál, mint amik. A rendezés a zenés színház eszközeivel idézi meg a párizsi éjszakai életet és annak esendő, szerethető, olykor komikus alakjait. Itt a szerelem nemcsak érzelmi kérdés, hanem a társadalmi helyzetből való kitörés lehetősége is, egy kapcsolat feltételei ezért kemény szabályokon alapulnak. És hiába akarnak a főszereplők új életet kezdeni, ha ehhez nincsenek meg az anyagi feltételek: a szerelem önmagában nem oldja meg a mindennapok nehézségeit, de erőt adhat ahhoz, hogy a fiatalok legyőzzék az akadályokat.

A címszereplőt, Irma La Douce-t, a párizsi éjszaka jószívű pillangóját Bíró Panna Dominika alakítja, aki táncban és énekben is kiváló. A diák szerepében Rohonyi Barnabás játéka jól elkülönül a Mészáros Martin, Németh Áron Valentin és Sipos László Márk alkotta selyemfiútrióétól, de Kováts Gergely Csanád koreográfiájában egyformán lubickolnak. Hernádi Judit pedig lepipálja az összes fiatalt.

A színpadon komplett zenekar ül, a The Brooklyn Trio, végig élő zene szól tehát Oláh Dezső zenei vezetésével, mintha tényleg egy párizsi mulatóban ülnénk.

Mennyire szabad az ember a saját körülményeitől, és milyen árat hajlandó fizetni a boldogságért? Van-e bátorságunk újrakezdeni akár többször is, hiszünk-e magunkban és a másikban, tudunk-e segítséget kérni, szövetségeseket találni, bízni a jövőben? Ez mind benne van Irma történetében, még akkor is, ha ebbe nem gondolunk bele véresen komolyan, és csak úgy nézzük az előadást, ami: vicces, romantikus, zenés vígjátékként.

Ezt is kedvelheted