Magyar Péter szerint Orbán Viktor fegyveres lázadásról beszélt Lakitelken
Éles bírálatot fogalmazott meg Magyar Péter Orbán Viktor legutóbbi nyilvános szereplése után. Állítása szerint a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök táborában „fegyveres lázadásról” és az „alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról beszélt”. A kijelentésekre reagálva a kormányfő azt írta: „ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény”.
Orbán Viktor vasárnap délelőtt látogatott el a Digitális Polgári Körök kétnapos országos táborába, hogy egy beszélgetés keretében ossza meg gondolatait a mögötte és az előtte álló hónapokról. Az eseményt sokan egyfajta visszatérésnek nevezik. „Üdv újra a fedélzeten!” – hangzott el abban a videóban, amelyet a Fidesz elnöke tett közzé közösségi oldalán.
A beszélgetés során több erős állítás is elhangzott. Orbán Viktor szerint a héten megszavazott gyermekvédelmi törvény brüsszeli nyomásra született meg. Úgy látja, Magyarország tartós függetlenségének megteremtéséhez húsz évre van szükség, és így fogalmazott: „Nekem a Jóisten 16 évet adott, néggyel még tartozik”. Kijelentette azt is, hogy a parlamenti közvetítéseket csak büntetésből nézi, ugyanakkor feladatának tartja, hogy csapatát gólhelyzetbe hozza, és edzőként tekint magára. Reagált a Fidesz–KDNP köreihez köthető letartóztatásokra is, mondván: „Ezeket az embereket azért vitték be, hogy aztán engem is bevihessenek.”
Magyar Péter szerint a legerősebb kijelentés az volt, amikor Orbán Viktor a Fidesz köreihez köthető mozgalomról, a Nemzeti Ellenállásról beszélt. A Fidesz elnöke ekkor úgy fogalmazott: „Ebben a pillanatban hazánk még nincs erre alkalmas állapotban. Mi már abban vagyunk, itt kioszthatnánk a megfelelő eszközöket, kinek mi jut, tompább, élesebb…” Magyar Péter szerint ezek a szavak egyet jelentenek a fegyveres lázadással és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával, amelyről Orbán Viktor „nevetgélve beszélt”.
„Ez az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény” – jelentette ki Facebook-oldalán a kormányfő, a Büntető törvénykönyv egyes passzusaira hivatkozva.
