Ceausescu rémálma lett a nagyszebeni múzeum, dührohamot kapott a román diktátor
A román kommunista rendszer talán legnagyobb presztízsveszteségét egy műkincsrablás során szenvedte el. Nicolae Ceausescu rendkívül dühös lett, a Securitate pedig csődöt mondott: a nyomok Bukarestből Bécsbe, majd a semmibe vezettek.
A helyszín Bukarest, 1978 nyara. A városképet törmelék és teherautók uralják, egyes utcarészeket lezártak, a terekről jól látszanak a romba dőlt épületek. Alig egy évvel a nagy romániai földrengés után járunk, amelyben az országban több tízezer épület rongálódott meg, és Bukarestben 1500 ember halt meg. A magyar távirati iroda romániai tudósítója nemrég vette át új állomáshelyét, és az új szolgálati autója már az autópályán megadta magát: az öntvény elrepedt.
A Suren Spandarian utcai toronyház nyolcadik emeletén rendszeresen összegyűlnek a romániai magyar értelmiségiek. A beszélgetésekben gyakran felbukkan Nagyszeben, Erdély többszöri fővárosa, az erdélyi szászok gazdasági, politikai és kulturális központja, és persze a kommunista Románia legizgalmasabb műkincsrablása miatt.
A Brukenthal Múzeumot Samuel von Brukenthal építtette, Mária Terézia bizalmasa, aki szenvedélyesen gyűjtötte a festményeket, könyveket és érméket Bécsben. 1777 és 1787 között Erdély kormányzója volt, Nagyszeben pedig akkoriban Erdély egyik legfontosabb közigazgatási és szász kulturális központjának számított. Brukenthal a nagyszebeni Nagypiacon pompás barokk palotát építtetett bécsi arisztokrata rezidenciák mintájára, s ebben helyezte el értékes műgyűjteményét. A múzeum 1817-ben nyílt meg a nagyközönség előtt, Európa egyik korai nyilvános múzeumaként.
1968. május 28-a, hétfő. A múzeum zárva, de a négy rabló már vasárnap megérkezett, a látogatók közé vegyült, majd zárás után elrejtőzött. Tudták, hogy nincs biztonsági rendszer az épületben. Nicolea Lupa múzeumigazgató hetekkel korábban panaszkodott is az illetékes pártvezetőségnek, hogy egyetlen őr van az egész épületben. Kedden Maria Ciucu teremfelügyelő üres képkeretet fedez fel az első emeleti barokk teremben, és kiderül, hogy nyolc festmény hiányzik. Délben jelentik a lopást a nagyszebeni rendőrségnek és a pártvezetésnek, délután megérkezik Bukarestből Dumitru Ceacanica ezredes, Románia legfőbb bűnügyi nyomozója.
A nyomozás napokig tart, a palota dolgozóit a múzeumban hallgatják ki, de semmit nem tudnak meg. Lupát később évekre elítélik leltárhiány miatt, a képtár vezetője, Theodor Ionescu hat évet kap. Nicolae Ceausescu dühöng, mert az egész művészvilág a románok felelőtlenségén mosolyog, elvégre több vásznat egyszerűen kivágtak a keretéből, hogy könnyebben szállíthassák. Tiziano Ecce Homo című művét a vakkeretével együtt vitték el, de Anthony van Dyck, Frans van Mieris és Rosalba Carriera alkotásai is szerepeltek az ellopott festmények között, melyek együttes értékét későbbi beszámolók 25 millió dollárra becsülték. Az ügyet a Securitate 1972-ben lezárja – nem tudnak semmit.
A történet 1996-ban folytatódik. Miamiban Mike Oprisi romániai származású műkereskedő szakértőhöz visz egy képet, mert felfedez a hátoldalán egy elmosódott bélyegzőt. A festmény hágai azonosítás után a Brukenthal Múzeumból ellopott művek egyikeként kerül elő. Oprisi beleegyezik, hogy visszaadja mind a négy tulajdonában levő képet, amelyeket Bécsben vásárolt. A férfi elmondása szerint a rablás évében, 1968-ban szökött meg Romániából, Bécsben élt, ott vásárolta meg a festményeket. Az osztrák főváros akkoriban központi találkahelye volt azoknak, akik disszidáltak a kelet-európai országokból.
1971 januárjának elején találkozik egy Lina Bucur nevű nővel, aki szép festményeket kínál eladásra, és nevetségesen alacsony áron, 1200 dollárért megveszi a négy festményt. Semmit nem kérdez, csak kiviszi a szajrét Miamiba a csomagjai között. A négy kép visszakerül Nagyszebenbe, de négy festmény sorsa továbbra is ismeretlen, miként az is, ki volt a megbízó, és a román titkosszolgálatnak vagy a nemzetközi műkincskereskedő maffiának köze lehetett-e az egyik legrejtélyesebb európai bűnügyhöz, amin a Kárpátok géniuszának is nevezett Nicolae Ceausescu 24 évig tartó rémuralma elején annyit dühöngött.
