„A legnagyobb hiba, amit egy szülő elkövethet, hogy azt gondolja, ő tökéletes”
Cédric Kahn francia rendező új filmje, a 15/18 – A Place to Heal versenyben szerepel a Velencei Filmfesztiválon, ahol az Arany Oroszlánért indul. Az alkotás egy ifjúságpszichiátriai osztály hétköznapjait követi nyomon, és többek között arra keresi a választ, hogy létezik-e egyáltalán a szó klasszikus értelmében vett őrület, vagy mindannyian végtelenül törékenyek vagyunk.
A rendező elmondta, hogy filmjében rámutatott a családok és a szülők felelősségére, ám a pszichiáterek nagyon szigorúak voltak vele. Úgy találták, túl szigorú a szülőkkel szemben, hiszen nagyon nehéz helyzetben lévő családokról van szó. Kahn szerint a családi környezet nagyon mérgező lehet, ennek szerepe pedig óriási – ez visszatérő kérdése filmjeinek.
A film megírásához hónapokig figyelte egy ifjúságpszichiátriai osztály hétköznapjait. Úgy látja, a szakemberek a család szerepét teljesen más hangsúlyokkal veszik figyelembe.
Arról is beszélt, hogy nem akart túl sötét és túl sok mindent felmutató filmet készíteni, noha számos nagyon súlyos betegséggel és problémával találkozott, amelyek egy részét szándékosan kihagyta az alkotásból. Elmondása szerint már nagyon régóta szeretett volna filmet készíteni a pszichiátriáról, de az elképzelései idővel megváltoztak. Kezdetben egy pszichiáter lett volna a film hőse, később az ötvenes évekre akart koncentrálni, amikor a pszichiátriában minden átalakult, majd a felnőttekre helyezte a hangsúlyt. Végül a tinédzserekről szóló ötlet nyomán indult be a projekt. Hozzátette, kicsit tartott is egy ennyire sötét témától, de más filmjeihez hasonlóan ebben is kereste a reményteli állapotokat. Szerinte a mozi küldetése, hogy a legsötétebb tragédia árnyékában is megmutassa a fényt, miközben nem titkolt célja volt, hogy a problémákkal küzdő fiatalok helyzetét sallangmentesen mutassa be.
Arra a kérdésre, hogy mi a legnagyobb hiba, amit egy szülő elkövethet gyermeke nevelése során, a rendező kijelentette: az, ha azt gondolja, ő tökéletes. Kahn elmondta azt is, hogy szereti a zajt és a káoszt a forgatásain, és úgy véli, a felnőtt színészek és a stáb általában túl fegyelmezetten dolgozik, már csak emiatt is volt érdekes pályakezdő, fiatal színészekkel együttműködni. Tapasztalatai alapján arra jutott, hogy tinédzserekkel sokkal egyszerűbb együtt dolgozni.
A rendező fontosnak tartja, hogy a filmben szereplő pszichiáter főorvos nem tartja őrültnek a kezelése alatt álló, mentális problémákkal küzdő fiatalokat. A casting során olyan ifjú színészeket válogatott be, akik maguk is küzdenek problémákkal, hasonló nehézségeken mentek keresztül. A szerelmi szálat különösen fontosnak tartja, mert úgy véli, a nehézségekkel küzdők számára a szerelem gyújtópont lehet, amely a filmben jó és rossz irányba egyaránt viszi a cselekményt. Hozzátette: bárkivel megtörténhet, amit a filmben látunk, a törékeny emberek számára pedig a szerelem valódi robbanásnak számít. Elmondta azt is, hogy intimitás coach segítségével vigyázott színészeire a forgatáson.
Kahn arról is beszélt, hogy mostantól minden filmjében láthatjuk majd színészként. A forgatás szemléletéről szólva kifejtette: ha a rendező megszállottan irányít, kontrollmániás, akkor minden leáll. A rendezőnek el kell fogadnia, ha valami meghaladja őt, így lehet életet teremteni a vásznon. A filmkészítés kollektív folyamat, egy ponton el kell veszíteni a kontrollt, mert akkor kezdődnek az igazán izgalmas dolgok.
Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a 15/18 – A Place to Heal című filmnek nem lesz folytatása, annak ellenére, hogy a téma szinte kimeríthetetlen, és inkább időtlenné próbálta tenni az alkotást, mintsem leszűkíteni a kor nagy problémáira, például a digitális világ okozta kihívásokra. Elmondta, hogy ő maga nem használja a közösségi médiát, de van egy 20 éves fia, aki jóformán fel sem néz a telefonjából. Éppen ezért örül annak, hogy Franciaországban egy új szabályozás segítségével próbálják kontrollálni a közösségi média használatát.
A rendező arról is beszélt, hogy hazája szakemberhiánnyal küzd, és a pszichiáterekkel folytatott beszélgetések alkalmával nyilvánvalóvá vált számára, hogy a fiatal lányok problémái mögött – önsértés, étkezési problémák, öngyilkossági kísérletek, depresszió – nagyon sok esetben, de nem mindig szexuális abúzus áll.
Arra a kérdésre, hogy szerzői filmesként mennyire érzi magát otthonosan a Netflix és más szolgáltatók korában, azt válaszolta: ragaszkodik a mozi hagyományos modelljéhez. Kézműves embernek tartja magát, számára a streaming platformok olyanok, mint a közösségi média. Az előre vivő, jelentéssel bíró mozit szereti, amely nem túl kereskedelmi, mert akkor nem érzi otthon magát. A hagyományos filmezésben hisz, ebben nőtt fel, annak keretei között tud megnyílni, és a hagyományos mozival együtt fog meghalni.
