A Netflix új nyomozós sorozata a bőrünk alá hatol, és nem ereszt
Október 13-án debütált a Netflixen A csapda című thrillersorozat, amelynek hősnője, Lisa Konrad (Friederike Becht) jó tíz éve nem hagyta el az otthonát. Az eset mögé nézve gyorsan kiderül, hogy Lisa nem véletlenül bujkál a világ elől: a testvérét gyászolja, és munkájába, a regényírásba menekül.
Egészen addig a napig, amíg a tévét nézve egy híradásban meg nem pillant egy férfit, Robert Lenzent (Hans Löw), akiben az írónő húga gyilkosát véli felfedezni. Ezzel a kihűlt akta hirtelen élővé válik, legalábbis a regényíró fejében.
Regényírót többféle zsánerbe tartozó sorozatban láttunk már nyomozni: a Castle-ben Nathan Fillion állt össze egy NYPD-s rendőrnővel, a Gyilkos sorokban egy angoltanárból lett regényíró körözte le folyton a hivatásos nyomozókat, de említhető a Bored to Death című krimi is, melyben egy brooklyni író állt hirtelen elhatározásból magándetektívnek.
Ezekhez képest A csapda a felkavaróbb, horrorisztikus vonalat képviseli, egy kis Alfred Hitchcockkal és David Lynch-csel felöntve. A Netflix német regényadaptációja minden hibája ellenére ügyesen megidézi a borzongatás mestereit, és önmagában az, ahogy a készítők az agorafóbiát ábrázolják, elismerést érdemel.
Lisa Konrad tragédiája megérint, bár tudjuk róla, hogy nem hagyja el otthonát, mégis úgy érződik, mintha idegen tájakra kirándulna. Egy kimerevített fénykép elég Olaszországról, amelybe egyszer csak belegyalogol az írónő, találkozik a testvérével, és úgy érződik, mintha minden rendben lenne. Persze tudjuk, hogy semmi sincsen rendben: a testvér halott, Lisa a saját fejébe van zárva, és rossz idegállapotának foglya, míg a gyilkos sikeres karriert építget a médiában.
Friederike Becht viszi a hátán a sorozatot, nemcsak azzal, hogy feszült arccal, fejben tervezgeti, hogy fogja magához hívni Robertet és lebuktatni az emberöléssel kapcsolatban. Emellett mellékesen kapjuk meg A csapda egyik legérdekesebb szálát, amikor Lisa Konrad leül a számítógépéhez, és elkezdi gépelni saját tragédiáját. Új könyvön, egy krimin dolgozik, amelyről senki nem tudja, hogy valós alapokon nyugszik, csak a nézők és a szerző maga, és ez groteszk közelségérzetet ad.
A traumafeldolgozás több szintjét tárja elénk A csapda: az írónő eltervezi, hogy interjút ad a riporternek, a saját házába hívja, és kamaradrámába illően ott csalja lépre. Eközben lelkileg elkezdi feldolgozni a történteket, a regényírást tekintve pedig lépésről haladunk lépésre a szerzővel. A részletek a szemünk előtt változnak meg, ahogy átírja azokat: a saját, fiktív változatát nem akarja íróként szerepeltetni a könyvben, inkább festővé alakul a lapokon.
Jelentőségteljes jelenetekből nincs hiány: a képzeletbeli és a valós, egyformán megviselt Lisa fáradt és depressziós tekintettel néznek egymásra. A csapda egészen letaglózó néznivaló, de olcsóságra nem vetekszik, látszik, hogy annyit nem ér az alkotóknak a néző kiborítása. A sorozat a lassúsága ellenére összeáll, és érződik, hogy a stáb magabiztosan állt az adaptáláshoz.
David Lynch, aki az álmok megszállottja volt, vélhetően imádná A csapdát, elvégre a sorozatban nagyon nehéz néha megkülönböztetni, hogy mikor járunk a fikció világában, és mikor látunk valós eseményeket. Ez az, ami a legjobban berántja az embert: a megbízhatatlan és kiismerhetetlen narrátor, mert itt nagyon nem egyértelmű, hogy a riporter a főgonosz, vagy az írónő projektál valamit az általa romlottnak vélt fickóra.
A Netflix rejtélyes sorozatai közül ez egyértelműen a jobbak közé való, pláne, hogy Európából, szinte a szomszédból nem szoktak ennyire erős misztikus thrillerek érkezni. A csapda a Netflixen nézhető, szinkronnal és magyar felirattal.
