Posztumusz Nádas Péter-kötet jelent meg: Most az egyszer
Most az egyszer címmel, posztumusz jelent meg Nádas Péter Kossuth-díjas író kötete. A mindössze nyolcvanhat oldalas röpiratban felsorolja azokat a témákat, amelyekről nem akar beszélni, de végül, úgy tűnik, kénytelen. Az esszé szomorú látleletet ad korunk kihívásairól, a demokrácia válságáról és a klímakatasztrófa jelenéről.
Nádas Péter 2026. augusztus 26-án hunyt el. A kritikusok szerint az életművet már a szerző életében, a Halott barátaim című kötettel lezártnak tekinthetjük. Ha nincs még egy kiadatlan regény a gombosszegi fiókban, akkor az életmű valóban kerek egész, és az is biztosnak látszik, hogy a Most az egyszer című kötettel a Nádas-esszék utolsó darabját olvashatjuk. Októberben ráadásul megjelenik az író posztumusz verseskötete az Okapi Press gondozásában. A könyv valódi kuriózum, hiszen elsőről és utolsóról van szó – Nádas életében sosem publikált verseket.
A Most az egyszer című röpirat a Nádas-esszék eszenciájának tekinthető. A szövegben szinte az összes jelentős jelenkori kihívással foglalkozik, hangvétele pedig meglehetősen borulátó. Szót ejt a klímakatasztrófa jelentette kihívásokról, a demokráciák válságáról, a fenntartható fejlődés visszáságairól, a túlfűtött pénzpiacokról, a kapitalizmus kizsákmányoló mechanizmusáról, az emberi önzésről, a felhalmozás elemi vágyáról, a demokraták gyengeségeiről, a populizmusról és a plutokrácia kiütéses győzelméről. Szembeállítja az egyéni életutat a globális folyamatokkal. Úgy véli, hogy az ember a túlélésért képes megtéveszteni önmagát, eltűri az erőszakot, és végül másokon gyakorolja.
A kötet egyik legerősebb gondolata, hogy a négyévente megrendezett választások már nem osztanak és nem szoroznak többé. Úgy látja, hogy a globalizált világban a szavazásnak lényegében már semmilyen jelentősége nincs, a nagyvállalatok érdekei pedig mindent felülírnak. Csak a siker és a győzelem számít, miközben a nemzetállami keretek között halmozódó államadóság és az egyéni eladósodás biztosítja a globális pénzpiacok növekedését.
Az írást áthatja a globális összeomlás kísértete. Nádas a tőle megszokott precizitással, nyelvi virtuozitással rögzíti az eszkalálódó problémákat. Megoldási javaslatokkal nem él, ellenben folyamatosan detektál, felismer, átlát. Összefüggéseket teremt az egyéni adottságok és a világban tapasztalható folyamatok között. Nem mondja el, hogy mitől működhetnének jobban a demokráciák, miként érhetne véget a néptömegek és a harmadik világ kizsákmányolása, mit várhatunk a mesterséges intelligenciától, hogyan érhetnének véget az egyre inkább eszkalálódó konfliktusok, s mi az egyén felelőssége a globalizálódó és vesztébe rohanó nagy egészben. Inkább saját mániái felé fordul, az írást saját érdeklődési körével zárja, eljutunk a felesleges tudás birodalmába, ami menedék a gondolkodó elme számára.
