A matematika szerint is létezik a szerelmi boldogság, még egyenlet is van rá
Laurent Pujo-Menjouet, a Lyoni Claude Bernard Egyetem matematikusa szerint a romantikus kapcsolatok mögött olyan dinamika húzódik, amely matematikai eszközökkel is leírható és megfejthető. A kutató új könyvében, a Love! Valor! Equations! The Mathematics of the Couple-ben (Szerelem! Bátorság! Egyenletek! A párok matematikája) matematikai ökológiára, pszichológiára, irodalomra és filmekre hivatkozva vizsgálja, miért maradnak együtt egyes párok évekig konfliktusok és stressz közepette is, míg mások egy kisebb nehézségen sem tudnak átlendülni.
A matematikus nem olyan egyenletet kívánt felállítani, amely megjósolja, kibe szeretünk bele, hanem a kapcsolatokat dinamikus rendszerekként mutatja be, amelyek az idővel változnak, reagálnak a zavarokra, és a stabilitás vagy a hanyatlás felé haladhatnak. Elmélete szerint a vonzalom erősödhet vagy gyengülhet, a külső nyomás elmozdíthatja a kapcsolatot a stabilitásból, és létezhet egy kritikus, matematikailag megállapítható küszöb is, amelyen túl az egymásra találás már nehézzé vagy akár lehetetlenné válik.
Pujo-Menjouet munkája során a Malthus-féle növekedési modelleket és a Lotka-Volterra egyenleteket is figyelembe veszi. Utóbbi egy olyan differenciálegyenlet-rendszer, amely a biológiai populációk, főleg a ragadozók és a zsákmányállatok egyedszámának időbeli változását írja le. Emellett tanulmányozza az Allee-effektust is, amely azt az ökológiai jelenséget mutatja meg, hogy alacsony népsűrűségnél vagy kis egyedszámnál a populáció tagjainak túlélési és szaporodási esélyei csökkennek. A francia matematikus ezeket a koncepciókat adaptálja a párkapcsolatokra, a kritikus küszöb fogalmát pedig arra használja, hogy megállapítsa, mikortól válik egyre valószínűbbé a szakítás.
Munkája során John Gottman pszichológus kutatásaira is támaszkodik, aki kimutatta, hogy a szerelmi viselkedés adatokként számszerűsíthető. Az elv szerint ahogy a népességnövekedést meg lehet jósolni, úgy modellezhető az érzések evolúciója is egy párkapcsolaton belül. A küszöbérték ebben az esetben az a minimális stabilitási szint, amely szükséges egy kapcsolat fenntartásához.
A modell három fő erőt vesz figyelembe: a kölcsönös vonzalmat, az érzések fokozatos gyengülését, azaz a szokásokba való beszürkülést, valamint a viselkedést, például a féltékenységet, a bókokat és a figyelmességeket. Ha ezekre figyelünk, felismerhetjük a veszélyzónákat, és korrekciós intézkedéseket tehetünk.
A kutató szerint a kulcskérdés nem az, hogy vannak-e konfliktusok, mert azok természetes velejárói a kapcsolatoknak, hanem hogy rendelkezünk-e a szükséges ellenálló képességgel az egyensúly helyreállításához. Pujo-Menjouet jelenleg azon gondolkodik, hogy ezeket a matematikai modelleket mesterséges intelligenciával kombinálva figyelmeztető rendszert hozzon létre a párkapcsolatok számára. Ez a rendszer képes lenne észlelni az instabilitás jeleit, mielőtt azok nyilvánvalóvá válnának az érintettek számára. A módszert egy párkapcsolati GPS-hez hasonlítja, amely megmutatná, hogy a pár éppen hol tart, milyen a kapcsolat dinamikája, és hogyan juthatnának el egy egészségesebb állapotba.
A matematikai modelleknek azonban vannak korlátaik. Többségük nyugati kapcsolatokból származó adatokon alapul, noha a románcok tartósságát és sikerességét befolyásolhatják kulturális szokások, életkori vagy felekezeti tényezők is. Emellett előre be nem jósolható események is közbeszólhatnak: ha valaki terápiába kezd vagy megváltoztatja a szokásait, azonnal más eredményt ad a kapcsolat és az egyenlet is. Az egyenletek ezért inkább tendenciákat azonosítanak, mintsem elkerülhetetlen kimenetelt határoznak meg.
A matematika rávilágíthat a mintázatokra és útmutatást adhat, de egy románc hossza, mélysége és boldogsága végső soron két emberen múlik. Az egyenletek megmutathatják az utat, de azt mégis együtt kell végigjárni.
