Budapestet is elérte a metrószörfözés, videón a életveszélyes mutatvány

által B Andras

Budapestet is elérte a metrószörfözés

Két, az arcát eltakaró férfi metrószerelvény tetején utazott a budapesti M2-es metró alagútjában, a Puskás Ferenc Stadion és a Pillangó utca között. A mutatványról videó is készült, amelyen az is látható, hogy menet közben átszaladnak egyik kocsiról a másikra.

Az eset nemcsak szabálytalan, hanem rendkívül veszélyes is: a mozgó szerelvény tetején utazás, majd a kocsik közötti átszaladás súlyos sérülést vagy akár halálos balesetet is okozhatott volna.

A videó megosztója a posztban jelezte, hogy azért tette közzé a felvételt, mert hihetetlennek tartja, hogy ilyen eset Magyarországon is megtörténik. Arra is felhívta a figyelmet, hogy akadnak ennél kevésbé veszélyes, mégis adrenalint adó kihívások.

Az ügyben a rendőrséget is megkeresték, a hatóságok válasza szerint feljelentés alapján vizsgálják az eset körülményeit.

A metrószörfözésnek az Egyesült Államokban már emberi életet is követelt: egy 15 éves fiatal New Yorkban azért halt meg, mert lesodródott egy mozgó metrókocsi tetejéről.

Ezt is kedvelheted