DPK-tábor szervezői: csak résztvevőnek hívtuk meg Ferencz Orsolyát

által B Andras

Reagáltak a DPK-tábor szervezői Ferencz Orsolya kijelentésére

A Digitális Polgári Körök lakiteleki táborának szervezői közleményben cáfolták Ferencz Orsolya állításait, miszerint előadónak kérték fel őket, majd utólag lehúzták volna az előadók listájáról. A szervezők szerint Ferencz Orsolyát nem kérték fel előadónak, így a listáról sem húzhatták le.

Közleményükben azt írták, a volt űrbiztost vendégként hívták meg a rendezvényre, ő azonban ragaszkodott az előadói szerepléshez, amire a program keretei már nem adtak lehetőséget. Ezt követően Ferencz Orsolya lemondta részvételét.

Ferencz Orsolya korábban azt állította, hogy a szervezők telefonon és e-mailben is érdeklődtek nála, számíthatnak-e rá, amikor azonban az előadás időpontjára és formátumára kérdezett rá, azt a választ kapta, hogy valójában csak vendégként gondoltak rá. Így nem került be az előadók közé, és úgy döntött, hogy ebben a formában nincs értelme elmennie. Azt nem tudja biztosan, miért változott meg a szervezők szándéka, de vannak sejtései, amelyekről nem kívánt nyilatkozni.

Korábban több meghívott előadó is visszalépett a tábor programjától. A fellépését lemondók között volt Kurucz Dániel, a KözTér YouTube-csatorna alapítója is.

Lakiteleken rendezik meg a Digitális Polgári Körök első országos táborát, ahol a Fidesz és a KDNP politikusai, valamint a jobboldali közélet ismert szereplői találkoznak. Az eseményen Orbán Viktor is megosztotta gondolatait.

Ezt is kedvelheted