Fodor Gábor: A Fidesz útján halad a Tisza, csak gyorsabban és durvábban
Az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulóján a megemlékezéseken elhangzott beszédekben visszaköszönt a szabadságért és függetlenségért vívott harc jelentősége, a nemzet bátorsága, a forradalom nemzetközi hatása és a mártírok előtti tisztelgés. Ennek ellenére az ünnep egy végletesen megosztott ország képét mutatta.
Brüsszel nem Moszkva, Magyarország pedig nem gyarmat
A parlament ünnepi ülésén nem vett részt az ellenzék, amit a miniszterelnök sérelmezett, és minden tisztség betöltésére méltatlannak nevezte őket. A felelősség mindig nagyobb a hatalmon lévők oldalán, elvárható, hogy a gesztusok először tőlük érkezzenek. Nehezen képzelhető el, hogy a parlamenti kisebbség odaálljon a kétharmados többség mellé, amikor nap mint nap gazembernek, bűnözőnek, maffiózónak bélyegzik őket. A kormányzat így megint a gyűlöletet és az ellenségeskedést demonstrálta a nemzeti ünnepen.
A meghívottak listája is érdekesen alakult. A miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy a világ minden vezetőjét ideinvitálta, és Emmanuel Macront is nevesítette, a francia követség azonban cáfolta az érkezés hírét. Nem jött Donald Trump, Marco Rubio, Friedrich Merz, Giorgia Meloni, Recep Tayyip Erdogan, Donald Tusk, Christian Stocker és Volodimir Zelenszkij sem. Eljött viszont Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke és Jens Stoltenberg egykori NATO-főtitkár.
A birodalmi és gyarmati párhuzamokat tévesnek tartom. A magyar nép népszavazáson döntött az uniós tagságról, hazánk ezer éve része a nyugati kereszténységnek és kultúrának, a csatlakozást pedig teljes politikai konszenzus övezte. Moszkvát nem választottuk, a Szovjetunió megszállt minket, Brüsszelt szabad akaratunkból választottuk. Az uniós tagság támogatása ráadásul továbbra is kiugróan magas, külkereskedelmünk több mint hetven százalékát az EU-val bonyolítjuk le. Ezért örülök, hogy hosszú idő után ismét Budapestre látogattak az EU vezetői, a beharangozott külföldi vezetők távolmaradása viszont diplomáciai fiaskó a kormányzat számára.
Moszkva visszatér a szovjet történelemszemlélethez
Felháborító, ami Moszkvában történt: helyi történészek kerekasztal-beszélgetésen állapították meg, hogy az 1956-os forradalom világszerte elfogadott értelmezése téves, szerintük Nyugatról szervezett titkosszolgálati akcióról volt szó, amelyben a CIA, a Moszad, az MI6 és a nyugat-német titkosszolgálatok vettek részt. Azt is állították, hogy Ausztriából és Nyugat-Németországból négyezer fegyverest dobtak át hozzánk. Hatalmas önbecsapás lebecsülni a polgárok szándékát: egyetlen titkosszolgálat sem képes milliókat a frontra vezényelni, ahogy tízezreket sem tud manipulációval tankok ellen fordítani.
Az orosz álláspont aggasztó változását mutatja, hogy Mihail Gorbacsov 1990-ben bocsánatot kért Antall Józseftől, Borisz Jelcin 1992-ben a magyar parlamentben megkövette a nemzetet, Vlagyimir Putyin pedig három éve hibának nevezte a tankok küldését. A jelenleg is hatályos orosz középiskolai tankönyv mégis a nyugati titkosszolgálatok által kirobbantott zavargásként mutatja be forradalmunkat. A magyar kormány e tankönyv ügyében nem nyitott vitát, miközben harciasan lépett fel egy svéd videó miatt, és emiatt blokkolta Svédország NATO-tagságát.
Gesztusok, egyensúly, közös ügyek
Mindegyik fogalom gyakorlati megvalósítására szüksége lenne Magyarországnak már jó ideje. A rendszerváltáskor ezt még tudtuk, 2004-ig öt jelentős célkitűzés élvezett határozott támogatást kormánypárt és ellenzék részéről. Azóta folyamatosan leépült a gesztusok kultúrája, nem találjuk az egyensúlyt, és nincsenek közös ügyeink. Így volt ez a Fidesz kormányzása alatt, és úgy néz ki, hogy a Tisza is ugyanezen az úton halad – csak mindent gyorsabban, durvábban és agresszívebben hajt végre. Pedig régóta szükségünk lenne a másik elpusztításának kultúrája helyett az együttműködés elsajátítására.
