Szembefordult Kádárral az egykori spanyol polgárháborús veterán, szovjet mesterkém
Tömpe András, a kommunista munkásmozgalom egyik meghatározó alakja, aki életét négy különböző ország kommunista pártjainak tagjaként élte le, fényes karrierje ellenére két esetben is szembefordult Kádár János politikájával. Először a Rajk László kivégzésében játszott szerepe miatt, majd 1968-ban, amikor Csehszlovákia megszállása ellen tiltakozva lemondott berlini nagyköveti posztjáról.
Tömpe élete tele volt ellentmondásokkal. Miközben 15 kitüntetést érdemelt ki, beleértve három szovjet elismerést is, a reformok elleni fellépései miatt rendszeresen retorziókkal kellett szembenéznie. A gazdasági reformok, amelyek 1968-ban indultak, nemcsak a politikai helyzetet borították fel, hanem végül Tömpe életére is tragikus hatással voltak. A reformpárti politikusokat vagy eltávolították a hatalomból, vagy gyanús körülmények között távoztak az élők sorából.
A Központi Statisztikai Hivatal elnökeként Péter György öngyilkossága és Erdélyi Károly tragikus halála is jelezte a rendszer feszültségét. Tömpe András 1971. december 15-én végleg elzárta magát a világtól, amikor az irodájában főbe lőtte magát, búcsúleveleiben pedig határozott kéréseket fogalmazott meg, amelyek ugyanakkor figyelmen kívül maradtak.
Tömpe András pályafutása kezdetén belépett a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe, majd a spanyol polgárháborúban való részvétele során megszerezte politikai tapasztalatait. A Franco-rezsim bukása után két és fél évet töltött franciaországi internálótáborokban, amely után a magyar illegális kommunista mozgalomhoz csatlakozott, ezzel párhuzamosan a szovjet titkosszolgálat kötelékébe került.
A 60-as évek végére politikai pályafutása során számos konfliktusba belekerült, különösen a Kádár János szerepével kapcsolatos vizsgálatok során, ami végül 1971-es lemondásához vezetett. Az augusztusi csehszlovákiai beavatkozás miatti lemondása egy felfogható visszalépés volt a szovjet irányvonal ellenállásaként. Politikai hűsége megkérdőjelezhetetlenné vált, ugyanakkor nem értett egyet a belső politikával, amely szerinte káros hatással volt a magyar társadalomra és nemzetközi kapcsolatokra.
A halálhíre mély megrendülést keltett, azonban az utolsó búcsúztatása több kérdést is felvetett. Búcsúleveleiben kérte, hogy ne tartsanak temetést, mindazonáltal a hivatalos eljárások kerekedtek felül, és a temetés megtartották. Senki nem fejezte ki a veszteséget, a közbeszéd őt elfeledte, a politikai hatalom pedig örökre elhalványította nevét.
Tömpe András tragikus sorsa lehetőséget ad a mai politikai elemzésekre, rávilágítva a kommunista rendszer képmutatásaira, amellyel élete során képes volt szembefordulni, de végül saját vértelen öngyilkosságával írta meg sorsának fanyar végkifejletét.
