Kíméletlen levélben álltak bele Eperjes Károlyba
Pozsgai Zsolt író-rendező nyíltan és kíméletlenül elemzi Eperjes Károly elmúlt másfél évtizedes színházpolitikai hatását. A magyar kulturális élet és a politika közötti összefonódásra fókuszáló írásában a szerző hangsúlyozza, hogy Eperjes Károly szerepe a színházi világban nem csupán a színészet művészetéről szólt, hanem mély hálózati kapcsolatokkal és politikai ambíciókkal is fűszerezve lett. Az elemzés ezzel egyfajta társadalmi tükörként funkcionál, amelyben világosan kirajzolódik az, hogyan formálja a politika a művészet világát.
A Tartuffe-stratégia
Pozsgai Zsolt bemutatja, hogy Eperjes Károly karrierje a 2008-as önkormányzati választások után vette kezdetét, amikor is a hatalom egyértelmű politikai megbízással ruházta fel őt. Feladata az volt, hogy „tegye rendbe” a magyar színházi életet, tisztítsa meg a liberális nézetektől, és reformálja meg az egyetemi oktatás struktúráját. A szerző különös figyelmet fordít arra, hogy Eperjes, mint művész, nem rendelkezett politikai tapasztalattal, így színészi identitásába rejtőzve igyekezett betölteni ezt a szerepet, miközben Molière klasszikus alakját, Tartuffe-öt idézte fel a közönség előtt. Neki tulajdonítottan a politikai irányvonalnak megfelelően igyekezett egyfajta keresztény apostol szerepét megtestesíteni.
Vidéki rombolás és budapesti ellenállás
Az írás éles ellentétet mutat be a vidéki és budapesti színházi közélet reakciói között. Míg vidéken Eperjes Károly politikai kapcsolatai és hatalmi ambíciói révén sikeresen érvényesült, Budapesten az erős, szakmai alapon működő színházak, mint a Katona, Radnóti, és Vígszínház, képesek voltak ellenállni a politikai beavatkozásnak. A fővárosi közönség támogatásával védték meg a művészeti élet autonómiáját, míg Eperjes e színházak körének perifériájára szorult, csökkenő befolyását látva.
A keresztény küldetéstudat mögött rejlő érdekkapcsolatok
Pozsgai a levélben rámutat arra is, hogy a színházi reformok mögött nem csupán ideológiai, hanem jelentős anyagi érdekek is meghúzódtak. Az igazgatói kinevezések és a művészi pozíciók megszerzése a politikai kapcsolatok megfelelő kihasználásával zajlott, erősítve a színházi elit politikai manipuláltságát. Az írónak a színházi műhelyek szakmai integritására vonatkozó bírálata éles képet fest arról, ahogy az ilyen jellegű befolyás hogyan vezetett a művészet homogenizálódásához és a szakmai sivársághoz.
Az aljasság ára
Pozsgai végül a színházi környezetben uralkodó morálisan vállalhatatlan helyzetet elemezve arra figyelmeztet, hogy az ilyen politikai manőverek következményei súlyosak és hosszú távúak. Eperjes Károly esetében nem csupán a személyes karrierjét, hanem a kultúra egészét is kár érte, mivel a politikai eszközökké váló művészi létezés nemcsak a személyes hitelességét csökkenti, hanem a közönség érdeklődését is elveszíti a művész iránt. Pozsgai Zsolt figyelmeztet arra, hogy a politika porondján zajló játszmák végső soron a tiszta és autentikus művész ideálját dönti romba.
