Mindenki álmodik rémeket, még az is, aki azt hiszi, ő aztán nem
Az álmok minden korban és kultúrában foglalkoztatták az embereket, már az ókori görögök is megpróbáltak jelentést tulajdonítani nekik. A modern pszichoterápiás álomelemzés alapjait Sigmund Freud fektette le Álomfejtés című könyvében 1908-ban, de az első álomfejtő könyv már 6000 éve megjelent Egyiptomban. A kutatók szerint nincs tudományos bizonyíték arra, hogy ezek a magyarázatok igazat szólnának: léteznek ugyan egyetemes álomminták – üldözés, a fog kiesése, repülés –, de hogy ezek mit üzennek, az szubjektív.
A Ma is tanultam podcast legújabb adásában Kalász Cintia pszichológust Kárpáti Rebeka és Tokár Tamás arról kérdezte, mit üzenhetnek álmaink. Cintia szerint legyenek bármilyen szürreálisak, segítik nappali létünket, munkánkat, a mindennapi problémákkal való megküzdést, és minden álomnak lehet jelentése.
Százezer álom egy élet alatt
Egy átlagos ember élete során közel százezernyi álmot lát, ezeknek azonban csak töredékére emlékszik. Azokra az álomképekre nem emlékszünk, amikből nem ébredünk fel, mert alvás közben az agy nem képes hosszú távú emlékképet készíteni. Ha nem rögzítjük őket – például álomnaplóval –, soha többé nem idézhetjük fel. Aki nem emlékszik álmaira, az Cintia szerint talán azért nem, mert tartalmaira még nem áll készen, és az agy felejtéssel védi az ént.
Az álom jellemzően a REM-fázisban jelenik meg, élénk szemmozgás kíséretében. Ilyenkor az agynak a tanulásban és gondolkodásban részt vevő területei aktívak. Ebből a fázisból a legkönnyebb felébredni, általában rövid időre, amire reggel nem emlékszünk. Non-REM fázisban alig vagy csak homályos töredékeket álmodunk. Ahogy öregszünk, a REM-ben töltött idő csökken, így valószínűleg az álomtevékenység is.
Az álombeszámolók és kutatási eredmények szerint az álombeli gondolkodás hiperasszociatív állapot: egyszerre aktiválódik és kapcsolódik össze számos emlék és érzés. Azért történhetnek álmainkban irreális dolgok, mert az agy szervező, gátló, szabályozó funkcióiért felelős homloklebenyi területei csökkent aktivitásban működnek. Agyunk aktív, de felszabadult a gátlások alól, nincs fókuszált figyelem, így könnyen összekapcsolódhatnak látszólag össze nem illő tudati tartalmak.
Nincs általános magyarázat
Freud szerint az álom konkrét története, a manifeszt tartalom mögött gyakran az álmodó számára szorongáskeltő, aktuális témák húzódnak meg, melyektől védeni igyekszik magát. Ezeket nappal elfojtjuk, de a gátlás alól felszabadult tudattalan éjjel feltárja őket. Az álomfejtés meghatározott szimbólumokhoz konkrét jelentéseket rendel, de Cintia szerint csínján kell bánni vele: a mindenkire érvényesnek hirdetett magyarázatokat nem szabad túl komolyan venni, mert bár vannak a kollektív tudattalanhoz társítható szimbólumok, személyes információk híján pontosan nem értelmezhetők.
Álmaink gyakran elfojtott vágyak és félelmek kivetülései, ezért a leggyakoribb érzelem bennük a düh, a félelem és a szomorúság – talán mert ezeket kell feldolgoznunk. Álomba merülve átlagosan 90 percenként álmodunk. Az első álom a legrövidebb, alig ötperces, de ebben vannak a leghevesebb indulatok, ilyenkor látunk leginkább rémeket. Később az álmok egyre hosszabbak, ébredés előtt akár 45 percesek is lehetnek: ez a legszebb, legkellemesebb álomkép, mire valószínűleg sikerül feldolgozni a negatív érzések többségét.
Vannak, akiknek az átlagosnál több rémálmuk van, például a poszttraumás stresszben szenvedők; vizsgálatuknál derült ki, hogy az álmok kontrollálhatók, ha felismerjük: ez álom és nem valóság. Erről szól a tudatos álmodás is. Az újabb kutatások szerint viszont azok, akik nappal túlságosan kontrollálni akarják az életüket, rossz alvók, mert éjjel nem tudnak irányítani – és ők azok is, akik nem szeretnek repülőre ülni.
Az álom az önismeretet is segítheti, mert legbelső, transzcendens működésünk éjjel feltárulhat, ahogy árnyékaink és sötét, elfojtott gondolataink is. Mivel álmodás közben az agy kreatív energiái felszabadulnak, sok találmányt inspirált álom: a DNS spirál alakját, a varrógépet vagy a periódusos rendszert. Álmában találta ki Mary Shelley a Frankenstein alakját és Stevenson a Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetét.
Cintia konklúziója szerint nem kell hinni az álmoknak, sőt megfejteni sem mindig szükséges őket, de érdemes nyitottnak lenni a tudatalatti üzeneteire, mert ez segíthet nappali tevékenységeinkben és az önismeretben is.
