Gondolkodás nélkül balra húz a szívünk, nem a csordaszellem miatt döntünk
Ha egy csapat embert cél és útvonal nélkül sétálni hagyunk egy nagyobb térben, egy idő után különös dolog történik: a tömeg lassan körözni kezd, szinte mindig az óramutató járásával ellentétes irányba, azaz balra. A jelenséget kutató szakemberek öt éven át próbálták megfejteni, miért húzunk ilyen következetesen balra, a kézenfekvő magyarázatokat azonban sorra ki kellett zárniuk.
Jogosan feltételeznénk, hogy cél és útjelző tábla nélkül nagyjából véletlenszerűen választunk irányt, hol jobbra, hol balra kanyarodva. A megfigyelések szerint azonban az emberi testnek és agynak egészen más elképzelése van erről. A kutatásokban résztvevő csoportok tagjai nem beszéltek egymással, és senki nem adott nekik utasítást arra, mit tegyenek a helyiségben, a csoportos mozgás mégis szabályos mintázatot vett fel.
A kutatás 2020-ban, a koronavírus-járvány alatt kezdődött, eredetileg arra keresve a választ, hogyan mozognak az emberek zárt térben, ha megfelelő távolságot kell tartaniuk egymástól. A felvételek visszanézésekor tűnt fel, hogy a résztvevők szinte mindannyian az óramutató járásával ellentétes irányban kezdtek körözni. A fizikusok elsőre az emergens viselkedés klasszikus példájának vélték, ahol sok apró egyéni interakcióból olyan kollektív mintázat születik, amelyet senki sem tervezett meg – hasonlóan a madár- vagy halrajok mozgásához.
Az első gyanúsított a szoba kialakítása volt: korábbi idegtudományi vizsgálatok szerint a jobbkezesek hajlamosabbak balra fordulni, a balkezesek inkább jobbra. A kutatók ezért egyenként indították el a résztvevőket az egyik fal felé, és feljegyezték fordulási preferenciájukat, majd ismert összetételű csoportokat állítottak össze. Ha a falak és az egyéni döntés okoznák a jelenséget, egy főként jobbra forduló emberekből álló csoportnak előbb-utóbb az óramutató járásával megegyező irányban kellett volna köröznie. Akár jobbra fordulókkal, akár balkezesekkel töltötték meg a helyiséget, a tömeg továbbra is az óramutató járásával ellentétes irányban mozgott.
Felmerült, hogy már a falak jelenléte tereli tudat alatt az embereket. A kutatók ezért egy körülbelül 3000 négyzetméteres, határoló falak nélküli, nyitott iskolai területen több mint száz tinédzsert figyeltek meg. A balra induló körözés nemhogy nem tűnt el, még erősebben jelent meg, mint a beltéri teszteknél.
A csordaszellem lehet a hunyó? Amikor két gyalogos egymással szemben halad, valamelyik irányba ki kell térniük. Több ember mozgásánál idővel szabályos sávok alakulhatnak ki, és ebben kulcsszerepet játszanak a közlekedési szokások. Spanyolországban, ahonnan a kutatás indult, akárcsak Európa nagy részén, jobb oldali közlekedés van érvényben, ezért az emberek jobbra térnek ki. Ha minden találkozáskor egy kicsit jobbra húzódunk, egy nagyobb térben idővel úgy rendeződhetünk el, hogy az óramutató járásával ellentétes irányban kezdünk körözni. Az elmélet azonban hamar elbukott: Japánban, ahol bal oldali közlekedés van, a résztvevők szintén az óramutatóval ellentétes irányban kezdtek bolyongani.
Egy kulturális magyarázat még maradt: elképzelhető, hogy életünk során megtanuljuk, a természetes körözési irány az óramutató járásával ellentétes – erre példa a társasjátékok szabálykönyve vagy az atlétikai pályák kialakítása. Ha ez így lenne, a jelenségnek a fiatal gyerekeknél jóval gyengébbnek kellene lennie, ők ugyanis alig találkoztak ezekkel a konvenciókkal. Az óvodások megfigyelése azonban mást mutatott: a balra tartó tendencia náluk volt a legerősebben tetten érhető.
A válasz valószínűleg bennünk, emberekben rejlik – lehet valamilyen biomechanikai sajátosság vagy az idegrendszer működésének apró aszimmetriája. Ennek bizonyítására több mint kétszáz önkéntest kértek meg arra, hogy teljesen egyedül sétáljanak egy üres térben. Nem volt tömeg, nem kellett kerülgetniük senkit, az alanyok mégis az óramutató járásával ellentétes irányban kezdtek körözni. A kutatók nagy bizonyossággal tudják, hol nem érdemes keresni a magyarázatot, azt viszont továbbra sem tudják, miért húzunk balra.
A jelenség megértése nem csupán érdekesség: repülőtereken, pályaudvarokon, metróban, stadionokban vagy más zsúfolt közösségi terekben rengeteget számít, mennyire természetesen és akadálymentesen tud áramolni a tömeg. Ha mozgásunkban valóban létezik egy velünk született vagy mélyen a szervezetünkbe épült irányultság, azt a jövő gyalogosforgalmi modelljeiben és az épületek tervezésében is érdemes lehet figyelembe venni.
