Stan Lee olyan ajtót nyitott meg Samuel L. Jackson előtt, amelyről korábban álmodni sem mert
Samuel L. Jackson ma már megkerülhetetlen alakja a hollywoodi szcénának, ám ez közel sem volt mindig így, és az út, amelyet bejárt, korántsem volt magától értetődő. Különösen nem az, hogy olyan legendákkal találkozhatott és dolgozhatott együtt, mint Stan Lee. A díjnyertes színész most először mesélt mélyebben arról, milyen is volt a kapcsolata a Marvel atyjával.
Nick Fury karaktere megkérdőjelezhetetlenül összeforrt Samuel L. Jacksonnal. Ennek talán legfőbb oka, hogy Stan Lee neki adta a szerepet egy Marvel-filmben. A színész nem született jómódú családba, pontosan tudta, mit jelent a nélkülözés, és sokáig az sem volt bizonyos számára, hogy valaha kijut abból a szegregált környezetből, ahol Tennessee államban felnőtt. Kisfiúként sokat álmodozott hősökről, de sosem gondolta volna, hogy valaha ő is azzá válhat, ha csak átvitt értelemben is. Stan Lee-nek pedig hatalmas szerepe volt abban, hogy ez az álma valóra vált.
Mindez úgy került terítékre, hogy néhány nappal ezelőtt egy filmpremieren arról tájékoztatták a színészt, hogy az összes filmszerepét figyelembe vevő összesített jegybevétel alapján készült rangsorban közvetlenül Lee mögött áll. Ennek kapcsán kezdett nosztalgiázni Jackson, mondván, egy csodálatos és elragadó embert ismert meg a Marvel atyjában.
Lee dolgozta ki a „Marvel-metódusnak” nevezett módszert, amelynek lényege, hogy egy teljes forgatókönyv helyett mindössze az adott karakter történetének vázlatát adta át művésztársainak, akik saját belátásuk szerint rajzolhatták meg a képregényeket. Lee ezután a kész rajzokat párbeszédekkel és egyéb feliratokkal egészítette ki. Ez a megközelítés nagyobb kreatív szabadságot adott az alkotóknak, és lehetővé tette Lee számára, hogy egyszerre több történetet is írjon. A Marvel egy olyan összefüggő univerzummá vált, amelyben a karakterek egymás történeteiben is megjelentek, ami folytonosságot teremtett, és ezt imádták a rajongók.
A 2000-es évek elején kezdték el a képregények megfilmesítését, amelyben Stan Lee is részt vett, és a legtöbb adaptáció hatalmas kasszasiker lett. A Pókember-franchise nagy közönségkedvenc, de a Vasember- és A galaxis őrzői-filmek sem panaszkodhatnak.
Samuel L. Jackson is szerepet kapott ebben az ikonikus univerzumban, mindemellett egy olyan különleges ember barátságát is magáénak tudhatta, mint Stan Lee. Erről így nyilatkozott: „Ezek olyan dolgok, amiket gyerekként el sem tudsz képzelni, amikor a könyveket olvasod, és mindenhol a nevét látod… Szóval amikor ez megtörtént, az már nem is csak egy valóra vált álom. Hanem valami ennél is több.”
Hozzátette azt is, jóval szívesebben alakította Nick Furyt vagy Mace Windut a Csillagok háborújából, mint bármilyen Oscar-esélyesnek mondott szerepet. Elárulta, sokat sugdolóztak a fülébe, mit kellene elvállalnia ahhoz, hogy elnyerje a legáhítottabb aranyszobrot, ő azonban sosem ez alapján szerette volna mérni a sikereit. Leszögezte, számára mindig a boldogsága volt a mérce: amikor élvezte, amit csinált, tudta, hogy a siker útján jár. Ez az érzés fogta el mindig, amikor Nick Furyt alakította, ezért pedig örökké hálás lesz Stan Lee-nek.
