Pénzügyi vita fajulhatott késeléssé Hajdúhadházon

által B Andras

Pénzügyi vita fajulhatott késeléssé Hajdúhadházon

Letartóztatták azt a 24 éves férfit, aki a gyanú szerint pénzügyi vita miatt megkéselte ismerősét pénteken Hajdúhadházon. A 26 éves áldozat életveszélyesen megsérült, meg kellett műteni, és továbbra is kórházban ápolják.

A két férfi egy korábbi pénzügyi nézeteltérés rendezése miatt beszélt meg találkozót. A találkozó konfliktusba torkollott, amely verekedéssé fajult. A nyomozás eddigi adatai szerint a 26 éves férfi autóval érkezett a helyszínre, és még a járműben ült, amikor ismerőse késsel támadt rá.

A gyanú szerint a 24 éves férfi a karján és a veséje környékén szúrta meg ismerősét. A dulakodás a földön folytatódott, miután a támadó feltételezések szerint kirángatta áldozatát az autóból. A közelben tartózkodó rendőrök egy szemtanú segítségkérése után avatkoztak közbe, és választották szét őket. Mindkét férfi megsérült, ezért mentőt hívtak hozzájuk.

Az áldozatot életveszélyes sérülései miatt meg kellett műteni. A férfi továbbra is kórházban van, állapota stabil. A feltételezett támadót sérülései ellátása után kihallgatták, majd őrizetbe vették, a bíróság azóta elrendelte a letartóztatását.

A Debreceni Törvényszék szóvivője szerint szabadlábon hagyás esetén a még ki nem hallgatott tanúkat befolyásolná, valamint a még le nem foglalt bizonyítási eszközöket elrejtené. A férfi felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt, korábban súlyos testi sértés bűntette miatt ítélte el a bíróság, és tavaly nyáron két év próbaidőre bocsátották.

A késelést a feltételezések szerint térfigyelő kamerák is rögzítették, a felvételeket a nyomozók már lefoglalták.

Ezt is kedvelheted