Aranylepel a Parlamenti Széken
A közelmúltban a Parlament új házelnöki székének körüli viták új dimenziókba léptek, miután az eddig használt piros irodai szék mögé aranyszínű leplet helyeztek. A politikai diskurzus ebben a témában éles kritikákkal és különböző javaslatokkal bővült, amelyek nem csupán egy egyszerű bútordarab beszerzésére vonatkoznak.
Németh Balázs, a jövő házelnöke, bejelentette, hogy az új széket egy arany lepel mögé rejtik, miután döntése értelmében az 1902-ben faragott, történelmi tölgyfa széket múzeumba kívánja küldeni. Az új ülőalkalmatosság, amelyet a következő ülés során terveznek használni, már az első fotók révén is meglepetéseket okozott; a liberális Telex a széknek „piros vasalódeszkát” keresztelte el. E megjegyzések mögött Németh Balázs álláspontja tükröződik, amely szerint a modernizációnak nem szabad a Parlament méltóságát rombolnia.
Ókovács Szilveszter és a Másolat Kérdése
Az ügybe Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója is bekapcsolódott, felajánlva, hogy műhelyük készítheti el az eddigi házelnöki szék pontos másolatát. Ezzel célja, hogy pótolja az eredeti széket, amely az állami reprezentáció szempontjából nem hagyhat maga után hiányt. Azonban Gulyás Gábor, a téma kritikus hangja, óva int ettől a javaslattól, és arra figyelmeztet, hogy a hasonló megoldások a politikai színjáték részeivé válhatnak.
Gulyás úgy vélte, hogy az Ókovács javaslata mögött álló gondolatmenet a hamisítványok politikájának fenntartását jelenti, amely a budavári épületek átépítéseivel is párhuzamba állítható. A filozófus Walter Benjamin munkáira hivatkozva hangsúlyozta, hogy a hamisítványok nem képesek megidézni az eredeti művek történelmét és auráját. Véleménye szerint a hamisítványok helyét a művészetben tartják fenn, de nem a Parlamentben, amelynek komolyságát és történelmi jelentőségét nem szabad megkérdőjelezni.
Vita a Parlament és a Múlt között
A szék körüli konfliktus tehát messze megy a puszta bútorválasztásról. A kérdés lényege, hogy a modern funkcionalizmus, a történelmi másolatok állami reprezentációval való felruházása, vagy a színpadi díszletek határozzák-e meg a magyar törvényhozás jövőjét. A Parlament korábbi látásmódját vajon háttérbe szorítja a jelenkori esztétikai irányzat, vagy fenntartja a méltóságot és a hagyományt az elkövetkező évtizedekben?
