Megszólalt a százados, aki pisztolyt rántott és földre vitte a járókelőt ájultra verő férfit a Nagykörúton
Két hete tettek közzé egy felvételt a közösségi oldalakon arról, ahogy egy részeg brit turista a földre ránt, majd többször fejbe rúg egy járókelőt a Nagykörúton. A támadást Székelyhidi Csaba százados állította meg, aki nemzetközi bűnügyekkel foglalkozik, és aznap este szolgálaton kívül, kerékpárral tartott hazafelé.
A százados szerint már a támadás előtt látszott, hogy baj van. Három férfi pánikban, körülnézés nélkül menekült át az úttesten, a későbbi támadó pedig három lánnyal kiabált agresszívan. Ekkor kelt át a zebrán az áldozat is, aki szintén elkiáltotta magát. Ez elég volt ahhoz, hogy a brit férfi rárontson, és a nyakánál fogva a földre rántsa.
Székelyhidi először azzal kiáltott rá, hogy „rendőrség, a törvény nevében fejezze be”, ezáltal szolgálatba helyezve magát. A felszólítás nem hatott, a férfi rugdosni kezdte a fekvő férfit. Amikor a rendőr közelebb lépett, a támadó a zsebe felé nyúlt. A százados tapasztalata szerint ilyenkor gyakran előkerül egy kés, bokszer vagy teleszkópos bot, ezért az arányosság elvét követve elővette a rejtve viselt, engedélyezett fegyverét.
Ez pedig működött: a férfi felé fordult, és onnantól vele foglalkozott, igaz, addigra már háromszor megrúgta az áldozatot. A támadó angolul káromkodott, Székelyhidi pedig a szavak mellett gesztusokkal is utasította, mert egy dühöngő ember sokszor meg sem hallja, amit mondanak neki. A férfi csak részben engedelmeskedett, a földre nem feküdt le.
A rendőr szerint ilyen helyzetben nem lehet várni, mert közben megérkezhetnek a társai, és a helyzet csoportos támadássá fajulhat. Ahogy fogalmazott: muszáj volt tennie valamit, mert nem alakulhat ki olyan patthelyzet, amikor a rendőr könyörög az agresszornak. Ezért eltette a fegyvert, megragadta a férfi mindkét kezét, és egy közeli szórakozóhely biztonsági emberének segítségével a földre vitte.
Bilincs nem volt nála, így a biztonságiak tartották a támadót, amíg a járőr hat percen belül kiért. A mentők pedig szinte azonnal ott voltak. A sok „kék lámpa” miatt az interneten sokan megrendezett jelenetre gyanakodtak, a százados szerint azonban az éjszakai Budapesten gyakori, hogy a szolgálatok egy helyen sűrűsödnek. Arra a kérdésre, hogy a támadó valóban nem emlékszik-e a tettére, nem kívánt állást foglalni. Úgy véli, ezt a vallomások, illetve szükség esetén toxikológiai és pszichiátriai szakvélemény döntheti el, az ügy pedig a BRFK-hoz tartozik.
„Nem vagyok hős, én erre tettem esküt”
A pisztoly előrántása Székelyhidi szerint nem volt számára rendkívüli. Korábban tíz évig szolgált a BRFK-nál utcai és bűnügyi egységekben, és ennél veszélyesebb helyzetekkel is találkozott. Elmondása szerint a stresszt a kiképzés során tanulta meg kezelni egy díszletvárosban, ahol nem tudták, mi vár rájuk az ajtók mögött. „A pofon, amit helyből kaptunk, na, az nem volt szimulált” – idézte fel.
Hangsúlyozta, hogy a fegyver az utolsó eszköz, és nagy különbség van a felmutatása és a használata között. Megesküdtem rá, hogy akár életem kockáztatásával teljesítem a szolgálati kötelességem, megvédem az ártatlanokat – mondta, hozzátéve, nem tartja hősnek magát, csak azt tette, amit vállalt, és ez szerinte szolgálaton kívül is kötelezi.
Még a bátorság szót is elhárítja: „Szerintem bátor sem vagyok, mert a bátorsághoz a félelem legyőzése is szükséges, én pedig nem féltem.” Úgy véli, inkább az a fiatal férfi érdemel elismerést, aki kérés nélkül hívta a 112-t, és felajánlotta a segítségét. „Neki ez nem volt a feladata, mégis megtette” – mondta, megjegyezve, hogy „nem vagyok hős, én erre tettem esküt”.
