Horvátországban kapták lencsevégre Varga Juditot és Windisch Lászlót
Egy olvasó által készített felvételeken Varga Judit volt igazságügyi miniszter és párja, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke látható Horvátországban, egy labdarúgó-mérkőzésen.
A volt politikus 2024-ben vonult vissza a közélettől, azóta ritkán jelenik meg nyilvánosan; legutóbb szeptemberben, egy mesterséges intelligenciával foglalkozó konferencián látták, ahol nemzetközi tanácsadóként dolgozó munkahelye, a Tigra Zrt. szerepelt a belépőkártyáján.
A most nyilvánosságra került felvételek szerint Varga Judit a helyszínen, a többi szülő társaságában szurkolt végig a mérkőzésen, amelyen fia is játszott. A beszámoló szerint a pár korábban több kulturális és sporteseményen is megjelent együtt, az utóbbi időben azonban kevesebb nyilvános rendezvényen vettek részt.
Varga Judit 2024-ben mondott le miniszteri pozíciójáról, miután ellenjegyezte Novák Katalin akkori köztársasági elnök kegyelmét, amelyet a bicskei gyerekotthon igazgatóját védő K. Endrének adott. A botrányba Novák Katalin is belebukott, Varga Judit távozása után pedig megjelent a közéletben egykori férje, Magyar Péter.
