Büntetni akart a török, csak a halálra ítélt magyar kapitánnyal nem számolt
Szokatlanul későn, 1552. szeptember 9-én kezdte meg ostromát a török Eger váránál. Az oszmán fősereg többnyire ekkor már visszafelé tartott a megszállt területekről: egyrészt az időjárás miatt, hiszen hidegben és esőben nehezebb volt fenntartani a fegyelmet, másrészt a katonai naptár szerint október 26-ára, Kászim napjára amúgy is illett befejezni a csatározásokat, és vissza kellett vonulni a téli szálláshelyekre.
Eger várának ez volt az egyik szerencséje 1552-ben, valamint az, hogy a török elszámolta magát: könnyű prédának gondolta a várat, ám az erős alapokra épült, és a Portát a védők hősiessége is meglepte.
Ha nem jön a török, Dobó Istvánt kivégzik. Sok helyen az áll, hogy Eger vár ostroma 1552. október 17-én ért véget, és ez abból a szempontból igaz, hogy az ostromló Kara Ahmed és Szokoli Mehmed serege ekkor vonult el a vár alól, Ali pasa serege másnap szedte a sátorfáját, Dobó István várkapitány társaival csak október 19-én küldte el levelét a nádornak, Nádasdy Tamásnak, amelyben megírta, hogy a várat ugyan megvédték, de az olyan állapotban van, hogy a földdel szinte egyenlőnek mondható, és inkább nyílt mezőhöz, mintsem várhoz hasonlít.
Dobó István amúgy különösen örült a győzelemnek, hiszen ő csak azért lehetett egri várkapitány, mert a török megtámadta az országot, s mert felfüggesztették halálbüntetését, amit Tegenyei Tamás ellen elkövetett hat rendbeli hatalmaskodásért két testvérével, Ferenccel és Domokossal kapott.
Vagyis Dobó István megmenekült a kivégzéstől, ám nem élhetett dicsőséges életet. Habitusa és életmódja, mások elleni áskálódása miatt sokáig börtönben ült, majd amikor egészsége olyan mértékben megrendült, 1572-ben hazaengedték meghalni. Húsz évvel korábban az egri várban még hős volt.
A történetírók közül többen is úgy vélik, hogy Dobó erőszakos, akarnok jelleme nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a török végül felhagyott az egri vár ostromával: kemény kézzel irányított, nem engedte, hogy megtörjön a védők hite. Később Dobót ezért úgy is emlegették: a kereszténység Herkulese.
Dzselálzáde Musztafa pasa feljegyzése alapján Eger várának ostroma negyven napon át zajlott, és a védők hősiessége mellett az időjárás is közbeszólt, megbontotta a török sereg fegyelmét. A váratlanul érkező hideg és esős időszak miatt a katonák harci kedve megcsappant: „Minthogy a vár elfoglalása az isteni végzésben más időre volt meghatározva: jobbnak és célszerűbbnek tartották, ha a vár alól elvonulnak s felhagynak a vívással és harccal.”
A török rengeteg holmit, felszerelést maga mögött hagyott, amit a várvédők behordtak, majd szétosztottak. Ezek között voltak ruhák, fegyverek, de még jószágok és lovak is. Később a várvédők megkapták fizetetlen zsoldjukat, közülük többet is nemesi rangra emeltek, birtokadományozással földhöz jutottak, Dobó felterjesztésére pedig az országgyűlés különadót szavazott meg a vár védelmében részt vett sebesültek javára, az elesettek özvegyeinek és árváinak.
Egri csillagok sem született volna Gárdonyi Géza tollából, sem Eger várának Tinódi Lantos-féle summája, ha I. Ferdinánd 1551-ben nem döntött volna úgy, hogy egyesítené a Magyar Királyságot. A válasz nem is maradt el: I. Szulejmán büntetőhadjáratot indított, és a magyar várak sorra elhullottak, kivéve Eger várát, ahonnan végül 1552. október 17-én visszahívta seregét.
