Barcs bombázása után attól tartottak, hogy a Paksi Atomerőművet is találat érheti
1991. október 27-én a délszláv háború a szó szoros értelmében elérte Magyarországot: aznap kazettás bombatalálat érte a Somogy megyei Barcsot. A bombázás nem követelt halálos áldozatot, de több lakóházban és a temetőben is kárt tett a robbanóeszköz. Az évfordulón Jeszenszky Géza, Magyarország akkori külügyminisztere idézte fel az eseményeket.
A magyar politikai és katonai vezetés 1991 októberében már hónapok óta figyelte a déli szomszédságban dúló háborút, és több légtérsértést is észlelt. Jeszenszky Géza elmondása szerint azonnal értesítést kaptak arról, hogy kazettás bombát dobtak Barcs külterületére, és megnyugtató volt, hogy a becsapódás emberéletet nem követelt. A volt külügyminiszter szerint a légtérsértések rendszeresek voltak, és a barcsi bombázás sem teljesen véletlenül történt; egy kazettás bomba ráadásul nagyobb pusztítást tud végezni, mint egy hagyományos. Mint fogalmazott, egy-egy légtérsértés előfordulhat véletlenül vagy navigációs hibából, de a jugoszláv gépek többször is átlépték a határt, aminek célja Magyarország provokációja és fenyegetése lehetett.
Az akkori magyar kormányban felsejlett egy rendkívül veszélyes forgatókönyv: mi történik, ha a Paksi Atomerőművet is találat éri. A kabinet építette a kapcsolatokat a NATO-val, Antall József levelet is írt a főtitkárnak, amerikai Patriot rakétákat kérve az atomerőmű védelmére. A NATO vezetése végül úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn a nukleáris katasztrófa veszélye, ezért nem látta indokoltnak az amerikai légvédelmi eszközök magyarországi telepítését. Jeszenszky Géza ettől függetlenül verbális biztonsági garanciaként értékelte a NATO kommunikációját, miután a katonai szövetség figyelmeztette a szerb vezetést, hogy komolyan veszik a Magyarországgal szembeni esetleges agressziót.
A volt külügyminiszter a szélesebb összefüggésekről elmondta: a Milosevics-féle politika arra törekedett, hogy a világháborús ellentéteket felidézve Németországot, Ausztriát és Magyarországot is ellenségként ábrázolja, ezzel fűtve a szerb nacionalizmust. A nemzetközi politika sokáig abban bízott, hogy megőrizhető Jugoszlávia egysége, de 1991 ősze után ennek már nem volt realitása. A magyar diplomácia hozzájárult Horvátország és Szlovénia függetlenségének elismeréséhez, ugyanakkor mindig ügyelt a szerb kapcsolatokra is.
Jeszenszky Géza felidézte, hogy a vajdasági magyarokat súlyos veszély fenyegette, miután látták, hogyan űzték ki a szerbek más területekről a számukra nemkívánatos lakosságot, akár etnikai tisztogatás árán is. Mint mondta, komolyan vették ezt a fenyegetettséget, és a diplomáciai munka, valamint a nemzetközi támogatás hozzájárult ahhoz, hogy súlyos atrocitásokra és a magyarok kiűzésére ne kerüljön sor, pedig a vajdasági magyar vezetők becsomagolt kofferokkal készen álltak a menekülésre.
Az interjúban szóba került a délszláv konfliktus egy korábbi, 1990 őszi epizódja is: a feloszlatott Munkásőrség használaton kívüli Kalasnyikov-készletéből tízezer darabot szállítottak Zágrábba, amit a belgrádi vezetés erős kritikával fogadott. Jeszenszky Géza szerint a gépkarabélyok szállítása jóval korábban történt, mint a barcsi bombázás, a kettő között csak tág kapcsolat feltételezhető. Elmondása szerint 1990 őszén a zágrábi rendőrség kérésére készek voltak felesleges fegyvereket eladni, de akkor még senki sem sejtette, hogy egy év múlva a szerbek meg fogják támadni a kiválni akaró horvátokat. Eredetileg harmincezer géppuskát szállítottak volna, a belgrádi tiltakozás miatt azonban tízezernél leállították a folyamatot, mert nem akartak okot adni a konfliktusra a rendkívül erős jugoszláv hadseregnek, és figyeltek a vajdasági magyarok jogos félelmeire is. Mint hozzátette, 1991 szeptemberére ez az ügy nyugvópontra jutott, Antall József és Ante Markovics lezártnak nyilvánította a vitát.
Arra a kérdésre, hogy reális veszélyként számoltak-e Magyarország háborúba sodródásával, Jeszenszky Géza leszögezte: a belesodródás kifejezés később vált divatossá, de egy háborúba valójában nem lehet csak úgy belesodródni. A második világháborúba sem sodródtak bele, hanem az akkori magyar kormány és Horthy kormányzó belépett a háborúba. A belerántás kifejezést inkább alkalmazhatónak nevezte, mert a szerb vezetés lehet, hogy megpróbálta Magyarországot belerántani a háborúba, ezt azonban felelős politikával és a demokratikus Európa támogatásával megakadályozták. Mint mondta, egy esetleges szerb agresszió veszélyével számoltak, akár túl is reagálhatták volna a barcsi bombázást, viszont a háborúk döntésekkel indulnak, nem belesodródással.
